DVTK: Bene Ferenc Gyirmótra távozik – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.20. 12:46
Ahogy azt a Nemzeti Sport jelezte, vezetőedzőként Gyirmóton folytatja a pályafutását Bene Ferenc, a DVTK utánpótlásának szakmai igazgatója. A diósgyőri csapat a klub honlapján mondott köszönetet a szakembernek a munkájáért.

„Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, a szurkolóknak, a kollégáimnak és a klub vezetőinek, akikkel az elmúlt majd’ három évben együtt dolgozhattam – búcsúzott Bene Ferenc a dvtk.eu-n. – Fantasztikus érzés volt Magyarország egyik legnagyobb tradíciójú csapatánál dolgozni. Köszönöm a szurkolóknak, hogy budapestiként is elfogadtak, rengeteg szépet kaptam tőlük. Egy edző élete folyamatos kihívásokkal teli, az elmúlt másfél évben munkám során kicsit távolabb kerültem a pályától, és többnyire külső segítsége voltam edzőkollégáimnak. Nagyszerű embereket ismertem meg bennük, ha csak ez lenne a szempont, nagyon sokáig örömmel dolgoztam volna Diósgyőrben.” Bene Ferenc a dvtk.eu-n. – Fantasztikus érzés volt Magyarország egyik legnagyobb tradíciójú csapatánál dolgozni. Köszönöm a szurkolóknak, hogy budapestiként is elfogadtak, rengeteg szépet kaptam tőlük. Egy edző élete folyamatos kihívásokkal teli, az elmúlt másfél évben munkám során kicsit távolabb kerültem a pályától, és többnyire külső segítsége voltam edzőkollégáimnak. Nagyszerű embereket ismertem meg bennük, ha csak ez lenne a szempont, nagyon sokáig örömmel dolgoztam volna Diósgyőrben.”

„Talán sokan megértik, hogy hiányzik a gyakorlati edzői munka, ezért fogadtam el a Gyirmót megkeresését, vonz a kihívás és a kispad. Természetesen nem akartam senki kárára edzői pozícióhoz jutni a Diósgyőrnél, ezért igyekszem megállni a helyem, bizonyítani, és talán egyszer még visszatérhetek Miskolcra. Addig is remélem, a szép közös pillanatok megmaradnak, és nagyon sok sikerben lesz része a jövőben a DVTK-nak!”

Bene Ferenc 2012 novemberében szerződött Diósgyőrbe, ahol előbb Szentes Lázár, majd Kovac Zoltán, végül Tomiszlav Szivics stábjában látta el a másodedzői feladatokat. Ezt követően 2014 januárjában a DVTK utánpótlásának szakmai igazgatói posztját vette át, és új alapokra helyezte a képzést, aminek eredményeként a DVTK U21-es és U17-es gárdája is a felsőházi rájátszásban szerepelhetett idén tavasszal. Közben vissza-visszatért az első csapathoz, Tomiszlav Szivics eltiltása idején leült a kispadra, illetve Vitelki Zoltán munkáját is segítette tanácsaival és az ellenfelek feltérképezésével öt mérkőzésen keresztül.

Legfrissebb hírek

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
20 perce

Priskin Tamás 38 évesen Gyirmóton folytatja

Labdarúgó NB II
15 órája

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:54

Gergényi Bence az Újpest idénykezdéséről: tudunk ennél sokkal jobban játszani

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:10

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 22:00

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Múltidézés modern köntösben – bemutatta új mezeit a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:11

Utánpótlás-válogatott szélsőt igazolt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 11:04
Ezek is érdekelhetik