NB I: Nyíregyházán az utánpótlás-nevelést is féltik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.27. 15:18
Értetlenül és megdöbbenéssel fogadta a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Fellebbviteli Licencadó Bizottságának döntését a nyíregyházi önkormányzat, amely szerint az a helyi utánpótlás-nevelés végét jelentheti.

Az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében többek között arról írt az önkormányzat, hogy „egy olyan klubot lehetetlenítenek el hosszú évekre, amelyet a város és Révész Bálint tulajdonos szisztematikus munkával épített fel 2010-től, az akkor szinte kilátástalan helyzetből”.

A város annak nyomán foglalt állást, hogy kedden kiderült: a Győri ETO FC, a Kecskeméti TE, a Nyíregyháza Spartacus, a PMFC és az amúgy is kiesett Lombard Pápa nem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet.

„Mára a klubnak nincs tartozása, az egyik legstabilabb és átláthatóan működő csapatok egyike lett Magyarországon, amely mögött több mint négyszáz utánpótláskorú gyerek sportolhat, ma még NB I-es szinten. Ez a döntés a nyíregyházi labdarúgás és az utánpótlás-nevelés végét jelentheti. Meggyőződésünk, hogy a döntés nem szolgálja sem a több ezer szurkoló, sem a gyerekek, sem a magyar futball érdekeit” – olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy várják a hivatalos indoklást.

Ennek 72 órán belül kell megérkeznie. A nyíregyházi klub kedden azt közölte honlapján, hogy megdöbbent és méltánytalannak tartja a döntést.

Legfrissebb hírek

Szabó István: A játékosok többségére egy rossz szót sem szólhatok...

Labdarúgó NB I
4 órája

Katona Mátyás üzent a kórházból: Már jobban vagyok!

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 12:45

Kovács Dániel: Bánt egy kicsit, hogy az idei hat bajnokimon még egyszer sem sikerült lenulláznunk ellenfelünket

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:49

Ötvös Bence: Nem esik jól, ha így úszik el a győzelem

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 08:16

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 10:05

Az Újpest és a Nyíregyháza is vezetett egyszer-egyszer, de 2–2 lett a vége

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 21:55

Családi körben már ünnepelt Kovács Milán, a Megyeri úton is szeretne

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 10:42

Damir Krznar: A játékosok alkalmasak arra, hogy a kitűzött célt elérjék, akár velem, akár nélkülem

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 07:11
Ezek is érdekelhetik