NB I: Marco Rossi szeretné megmozgatni a tabellát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.11. 18:54
Az 1–1-es döntetlennel zárult Budapest Honvéd–Diósgyőr NB I-es labdarúgó-mérkőzés után részben mindkét edző elégedetten nyilatkozott a Sport Tv-nek.

„A hozzáállással mindenképpen elégedett vagyok – jelentette ki Marco Rossi, a Bp. Honvéd vezetőedzője. – A mérkőzés elején akadtak problémáink, volt tíz perc, amikor az ellenfél magas játékosaival nem tudtunk mit kezdeni. Azonban ebből a hozzáállásból erőt meríthetünk. A felzárkózásért küzdünk, egy ilyen csapatnak meg kell mozgatni a tabellát, vagyis pontokat kell gyűjteni. Ezért hívtak engem ide.”Marco Rossi, a Bp. Honvéd vezetőedzője. – A mérkőzés elején akadtak problémáink, volt tíz perc, amikor az ellenfél magas játékosaival nem tudtunk mit kezdeni. Azonban ebből a hozzáállásból erőt meríthetünk. A felzárkózásért küzdünk, egy ilyen csapatnak meg kell mozgatni a tabellát, vagyis pontokat kell gyűjteni. Ezért hívtak engem ide.”

„Jól és szervezetten játszottunk, kontrolláltuk a játékot – értékelt Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője. – Kezdünk szépen futballozni. A vezetésünk után volt egy nagy ziccerünk, ha belőjük, kettő-nulla ide. Nem ment be, de mostanában ilyen passzban vagyunk. A Honvéd jó csapat. Akadt egy ötperces időszak, amikor összezuhantunk, azt sem tudtuk, hogy hol vagyunk. Ettől eltekintve elégedett lehetek. A dobogó már valószínűleg elment, így az első hatban szeretnénk végezni.”

 

Legfrissebb hírek

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
10 órája

A DVTK hazai pályán aratott első győzelme egyben a Paks első veresége volt az idényben

Labdarúgó NB I
23 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:31

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29
Ezek is érdekelhetik