Honvéd: bemutatkozott, köpött, 3 meccsről eltiltották

Vágólapra másolva!
2015.04.01. 07:32
A Magyar Labdarúgó-szövetség keddi fegyelmi határozatai az NB I-es csapatok közül ezúttal csak a Honvédot érintették, tekintve, hogy az Eb-selejtezők miatt az elmúlt hétvégén nem rendeztek fordulót az első osztályban.

A kispestiek hazai pályán felkészülési meccsen szenvedtek 2–0-s vereséget a szlovák élvonalban szereplő DAC-tól. A Honvédban ezen a meccsen mutatkozott be a Galatasaraytól kölcsönkapott Lucas Ontivero, akit köpésért rögtön ki is állítottak. A korábban sérüléssel bajlódó argentint a soron következő három nemzetközi felkészülési meccsről tiltotta el az MLSZ fegyelmi bizottsága.A Honvédban ezen a meccsen mutatkozott be a Galatasaraytól kölcsönkapott Lucas Ontivero, akit köpésért rögtön ki is állítottak. A korábban sérüléssel bajlódó argentint a soron következő három nemzetközi felkészülési meccsről tiltotta el az MLSZ fegyelmi bizottsága.

További fegyelmi határozatok:

NB II

Veszelinov Vladimir (Szeged 2011), mint visszaeső 2, Nagy István (Szolnok) 1, Gyurján Bence (Gyirmót) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NB III

Papes Ferenc (Dorog) 1, Szabó László (Győri ETO) 1, Lanczkor Gábor (Dabas) 1, Dabasi Károly (Dunaharaszti), mert amikor a labda nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét 2, Nagy Erik (Gold-.Sport) 1, Bartyik Norbert László (Felsőtárkány) 1, Nagy Csaba (Putnok) 1, Szűcs Zoltán (Veresegyház) 1, Fülöp András (Hajdúböszörmény), mert ellenfelére sértő kifejezést használt 3 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A női és férfi futsal bajnokságokat és kupákat érintő határozatokról itt olvashat!

 

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23

A Honvéd ráült az eredményre, és ez megbosszulta magát a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:00

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00
Ezek is érdekelhetik