NB I: Belső védő nélkül nem lehet eredményt elérni - Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.07. 18:33
A Kecskemét hazai pályán 2–1-re győzött a Diósgyőri VTK ellen a labdarúgó NB I 19. fordulójában. Bekő Balázs, a vendéglátók vezetőedzője szerint fordulatos meccsen nyertek. Tomiszlav Szivics, a DVTK mestere úgy véli, a kihagyott büntető és a piros lap megpecsételte csapata sorsát.

„Jó mérkőzést játszottunk, végig nyílt és izgalmas találkozót láthattak a szurkolók. Nem tudom, hogy jogos volt-e a piros lap, de megnehezítette a helyzetünket. A kihagyott büntetővel együtt ez már sajnos soknak bizonyult. Végig támadtunk, de a Kecskemét használta ki a helyzeteit – értékelt a találkozót követően a Sport Tv-nek Tomiszlav Szivics. – Nem tudom, minek kell történnie ahhoz, hogy valaki észrevegye, belső védő nélkül nem lehet eredményeket elérni.” Tomiszlav Szivics. – Nem tudom, minek kell történnie ahhoz, hogy valaki észrevegye, belső védő nélkül nem lehet eredményeket elérni.”

„Fontos fordulópontjai voltak a mérkőzésnek. Jól kezdtünk, a vezetést is megszereztük, aztán volt pár perc, amit nem értettem… A szerencse mellénk állt, a büntető kimaradt. A második félidőre szerkezetet váltottunk, hogy nagyobb nyomást gyakorolhassunk az ellenfélre. Ez megvalósult, ettől függetlenül rögzített szituációból szereztük a gólt – összegzett a lefújást követően Bekő Balázs. – Ez nagy győzelem, nem a szerencse műve. A Pápa ellen és most is megdolgoztunk a sikerért, le a kalappal a srácok és a szurkolók előtt. Ha megteszünk mindent, akkor mindegy, hogy mi az eredmény, elismerés jár a teljesítményért.”

„Többet is kihozhattunk volna a meccsből, de a lényeg, hogy nyertünk. Lehetett volna több helyzetem, ha többször kérem a labdát, de így is elégedett vagyok a teljesítményemmel” – mondta Kitl Miklós, a Kecskemét játékosa a meccset közvetítő televízió kamerája előtt.

Legfrissebb hírek

A DVTK szerződést bontott a támadóval

Labdarúgó NB I
6 órája

Két játékosától is elköszönt a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:02

Kapuskeringő Nyíregyházán, magyar válogatott játékos a Puskásnál és Kazincbarcikán – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 17:00

Kecskemétről érkezett kapus Nyíregyházára – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 15:43

Üzbegisztánban folytatja a DVTK-tól távozó kapus – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.14. 08:39

Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 13:27

Kosznovszky-gólpassz, egy 11-es bement, egy kimaradt – MTK-győzelem a KTE ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.12. 13:32

A Kecskemétről távozott szélső hétszeres bajnokcsapathoz igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.12. 09:43
Ezek is érdekelhetik