Halmosi: Ha én csináltam volna, fél évre eltiltanak!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.25. 07:40
null
Halmosit le kellett cserélni Kulcsár belépője után (Fotó: Korponai Tamás)
Halmosi Péter, a Szombathelyi Haladás futballistája előbb gólt szerzett a múlt hét pénteki, Paks elleni bajnokin, de a 2–1-es győzelmet már nem a pályán ünnepelte, mivel Kulcsár Dávid egy kíméletlen belépővel harcképtelenné tette. A rutinos játékos nem érti, a szabálytalanságért miért nem járt piros lap.


– Ott van az a két lyuk?

– Ott bizony. Szép kis emléket kaptam a Paks elleni meccsen – mondta a Nemzeti Sportnak Halmosi Péter, a Haladás csapatkapitánya. – Visszanéztem a jelenetet, nem valami épületes látvány. Amolyan karaterúgással terítettek le, kész szerencse, hogy nem lett belőle súlyos sérülés. A sípcsontomat érte a rúgás, azóta borogatom a beduzzadt, vérrel, folyadékkal teli lábamat, és bicegek.

– Mennyit kell kihagynia?
– Fogalmam sincs. A Honvéd elleni bajnokin az öt sárga lapom miatt nem is játszottam volna, de aztán megyünk Fehérvárra, ott már jó lenne pályára lépni. Ettől még messze vagyok, alig bírok lábra állni.

– Haragszik Kulcsár Dávidra?
– Nem haragszom rá, bár meggyőződésem, megállíthatta volna a mozdulatot. Nem ismerem őt, és nem feltételezem róla a szándékosságot.

– Elnézést kért öntől?
– Azt nem. Sem a meccs után, sem azóta. Mindegy, nem foglalkozom vele, viszont annál jobban bánt, sőt idegesít, hogy ezért a brutális belépőért nem állították ki. Bezzeg ha én csináltam volna, fél évre eltiltanak!

– Ezt miből gondolja?
– Abból, hogy állandó harcot vívok a játékvezetőkkel. Mindig elmondom a magamét. Ha kell, reklamálok, ha kell, felemelem a hangom a magam és a csapatom érdekében. Tudom, hogy hírem van a bírók között, és azt gondolják rólam, nagy a pofám, de ha igazságtalanságot érzek, igenis kimondom. Sőt, követelem a következetességet! Úgy vélem, a bírók azért vannak, hogy a pályán megvédjék a futballistát a szabálytalanságoktól.

„AZ ELMÚLT FÉL ÉVBEN KÉTSZER IS AGYONRÚGTAK” – HOGY KI VOLT A MÁSIK? A VÁLASZT – ÉS A TELJES INTERJÚT – KERESSE A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06

Kiengedték a kórházból a MotoGP bajnokát

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 11:45

Böde hiába talált be az 500. NB I-es meccsén, a Puskás Akadémia az utolsó pillanatokban döntetlenre mentett

Labdarúgó NB I
2025.04.19. 20:21

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Labdarúgó NB I
2025.04.18. 11:29

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:37
Ezek is érdekelhetik