DVTK: nehézkes siker az NB II sereghajtója ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.18. 16:52
A DVTK labdarúgócsapata hazai pályán, felkészülési mérkőzésen 1–0-ra győzött az NB II-ben sereghajtó Balmazújváros ellen.

A DVTK-ban saját nevelésű fiatalok mellett több olyan játékos is játszott a Balmazújváros elleni találkozón, aki ebben a naptári évben az NB I-ben még nem kapott lehetőséget. Közéjük tartozott például a betegség és sérülés után visszatérő Julian Jenner, akinek a szerződtetését néhány hete hibának nevezte Tomiszlav Szivics vezetőedző, és kezdőként szerepelt Bognár István is, aki az idén még csak 15 percet játszott az NB I-ben.

Utóbbi végig nagyon aktív volt, és a gól nélküli első félidő után a 69. percben az ő passzából szerezte meg a vezetést Takács Tamás a DVTK-nak.

Mint később kiderült, ez a találat el is döntötte a meccset, hiába volt több helyzete a Diósgyőrnek, meg kellett elégednie az 1–0-s győzelemmel.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVTK–BALMAZÚJVÁROS (II.) 1–0

A DVTK kezdőcsapata: Rados – Eperjesi, Alves, Csicsvári, Nemes – Egerszegi, Ho-Jung – Bognár I., Jenner, Gosztonyi – Griffiths
A Balmazújváros kezdőcsapata: Radoszevics – Bokros, Papp, Gal, Németh Á., Kiss, Sigér, Vachtler, Angyal, Virág, Belényesi
G: Takács T. (69.)
Forrás: dvtk.eu

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:54

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55
Ezek is érdekelhetik