KTE: négy NB I-es klubnak nem sikerült, egy szerbnek igen

Vágólapra másolva!
2015.03.27. 17:02
A Kecskeméti TE hazai pályán 1–0-ra kikapott a szerb labdarúgó-bajnokság 13. helyén álló Donji Szremtől a két csapat péntek délutáni felkészülési mérkőzésén.

A kevés gólhelyzetet hozó találkozó egyetlen gólját Darko Szpalevics fejelte az 50. percben.

Bekő Balázs, a kecskemétiek vezetőedzője elsősorban fiatalokat és olyan játékosokat küldött pályára, akik tavasszal kevés lehetőséget kaptak. A kimaradók átmozgató tréningen vettek részt – írta a kecskemétiek hivatalos honlapja.

Az NB I ötödik helyén álló KTE megnyerte az eddigi négy tavaszi bajnokiját: a Lombardot, a DVTK-t és a PMFC-t hazai pályán, a Dunaújvárost idegenben győzte le.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Kecskeméti TE–FK Donji Szrem (szerb) 0–1 (0–0)
Kecskemét,
Széktói Stadion
KTE:
Szabó G. (Verebélyi, 46.) – Lovric (S. Juhász, 46.), Szkopljak (Komáromi, 46.), Fótyik, Farkas A. – Lévai (Szivacski, 46.), Radoja (Bartucz, 60.), Eninful, Gréczi – Pozsár (Polyák, 46.), Szalai (Selyem, 60.)
Gólszerző: Szpalevics (50.)

Legfrissebb hírek

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Novák Csanád fejes gólja döntött Szegeden – a volt NB I-es KTE bánta

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:54

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03
Ezek is érdekelhetik