Videoton: Kitűnő edzőtáboron vagyunk túl - Kovács István

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.01. 09:50
A labdarúgó NB I-ben élen álló Videoton január 17. és 30. között Marbellában edzőtáborozott (február 6. és 18. között szintén Marbellába utazik Joan Carrillo együttese edzőtáborozni). A fehérváriak hivatalos honlapjával Kovács István osztotta meg a tapasztalatait.

„Jól éreztem magam az elmúlt két hétben, igaz, én nagyon szeretek edzőtáborokba járni, annak ellenére is, hogy ilyenkor bizony hosszú időre otthon hagyjuk a családtagjainkat, szeretteinket és a jól megszokott hétköznapi életünket, tulajdonképpen kicsit már várom, hogy február 6-a legyen, hiszen akkor még jó másfél hétre újra visszamegyünk Spanyolországba. Mindent figyelembe véve kitűnő edzőtáboron vagyunk túl, az edzések is nagyszerűek voltak, és nem is emlékszem arra, hogy kétszer ugyanazt a feladatot kellett volna elvégeznünk, azaz változatos volt a felkészülésünk első szakasza” – nyilatkozta Kovács István a vidi.hu-nak.

A fiatal középpályás a listavezető két új szerzeményéről is beszélt: „Mindketten nagyon jó játékosok, nem véletlenül vannak itt. Rémit (Rémi Maréval – a szerk.) már ismertük az Európa-ligából, igen jó labdarúgóként emlékszek rá vissza, amit az elmúlt két hétben bizonyított is. Mirkót (Mirko Ivanovszki – a szerk.) nem ismertük eddig, de az elmúlt két hétben egy remek játékost ismertünk meg a személyében.”

A TELJES INTERJÚT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL Kovács István a vidi.hu-nak.

A fiatal középpályás a listavezető két új szerzeményéről is beszélt: „Mindketten nagyon jó játékosok, nem véletlenül vannak itt. Rémit (Rémi Maréval – a szerk.) már ismertük az Európa-ligából, igen jó labdarúgóként emlékszek rá vissza, amit az elmúlt két hétben bizonyított is. Mirkót (Mirko Ivanovszki – a szerk.) nem ismertük eddig, de az elmúlt két hétben egy remek játékost ismertünk meg a személyében.”

A TELJES INTERJÚT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL

Legfrissebb hírek

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Cseh Sándor már a jövő csapatát építi a női pólóválogatottnál

Vízilabda
2025.09.23. 09:28

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Kiütéses győzelmet aratott a Videoton, Varga Roland duplázott

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Több hazai és nemzetközi érdeklődő is van a Videoton iránt

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 10:25

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29
Ezek is érdekelhetik