Újpest: Már a nemzetközi meccsekre készülünk - Vignjevics
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, igyekeznek finomítani a játékukon, olyan elemeket gyakorolni, amelyekkel már a nemzetközi mérkőzésekre készülnek.
„Nem akarom magam ismételni, már többször szó esett arról, hogy eddig milyen munkát végeztünk, a két hét kemény erőnléti és technikai edzés hogyan alakította a csapatot és a játékosokat egyenként. A Puskás Akadémia elleni felkészülési mérkőzés kicsit más lesz, csakúgy, mint maguk az edzések. Igyekszünk finomítani a játékon, olyan elemeket gyakorolni, amelyekkel már a négy nemzetközi meccsre készülünk. Nem bontom szét a csapatot két részre, így a két félidő mutatott képe hasonló lesz. Tavaly elég kellemetlen időjárás fogadott Felcsúton, reméljük, az idén kegyesebbek lesznek hozzánk az égiek. Ettől függetlenül a játékosaimnak törekedniük kell rá, hogy megmutassák, a felkészülés középső szakaszában készen állnak arra, hogy egy szinttel feljebb lépjünk. Ennek a próbája lesz szerdán egy órakor” – mondta Nebojsa Vignjevics az ujpestfc.hu-nak.
Legfrissebb hírek

A portugál élvonalból igazolt az Újpest
Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Fővárosi derbivel zárul az NB I-es szezon!
Labdarúgó NB I
2024.05.18. 19:20
Ezek is érdekelhetik