Sportkrém: Mátyus kisfiúkat akar nevelni, nem droidokat

Vágólapra másolva!
2015.02.21. 23:12
Sportkrém: a Nemzeti Sport vasárnapi mellékletéből ajánljuk.

A TARTALOMBÓLA TARTALOMBÓL

Kárász Anna gondja: Szegeden nincs elég forróság!

• A Mátyus családban nem jár alanyi jogon a hatodik születésnapra okostelefon, hiszen az édesapa, Mátyus János nem droidokat vagy kockákat, hanem gyerekeket akar nevelni.

„Sajnos a gyereknevelés manapság sok helyen úgy néz ki, hogy a szülők bekapcsolják a televíziót, mert addig sem sír a gyerek, csöndben van. Háromévesen aztán az orra alá dugnak egy videojátékot, hatévesen pedig megkapja az első okostelefonját, hadd nyomkodja. Vegyük észre, mi tesszük tönkre a saját gyermekeinket. Mi annak idején fára másztunk, futballoztunk, gyümölcsöt bugáztunk a szomszédból, a mai fiatalok meg egyszerű „droidok”. Vagy ahogy ők mondják, kockák. Nálunk odahaza nem bámulhatják a srácok esténként a televíziót, hiszen abból olyan mocsok zúdul rájuk, hogy elképesztő. Én másként képzelem a gyereknevelést. Csabika hét-, Jancsika tízéves, mindig is próbáltam őket a sport szeretetére nevelni. Persze olykor játszhatnak fél órát a számítógéppel, hiszen nem lehet burokba zárni őket, de amíg sok család hétvégente elmegy a bevásárlóközpontba, hogy műanyagkanállal egye a vizes gulyáslevest, addig mi inkább sporteseményeket látogatunk. Viszem a srácokat jégkorong-, kézilabda-, bokszmeccsekre is, nem csak futballra.”

Ha kíváncsi arra, Mátyus Jánosnak miért lesújtó a véleménye a mai fiatalságról, miként vélekedik az edzői öltözködésről, és mikor viszi el a csapatát sörözni, lapozzon bele a Sportkrém vasárnapi számába!

Legfrissebb hírek

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53

Béla bácsi cáfolata – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
2025.07.26. 23:53

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05

Bartha Csaba: Sokan nem értékelik kellőképpen, hogy ősszel megnyertük a klubvilágbajnokságot; Boczkó Gábor: Egy éremnek is tudnék örülni

E-újság
2025.07.21. 23:30

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
2025.07.18. 23:30
Ezek is érdekelhetik