Paks: egyezség a győri védő ügyében, az aláírásra várnak

Vágólapra másolva!
2015.02.23. 10:17
Mint ismeretes, a Paksi FC-nél próbajátékon vett részt a Győri ETO U-válogatott védője, Lenzsér Bence. A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a fiatal futballista meggyőzte a tolnaiak vezetőedzőjét, Csertői Aurélt, sőt szóban már egyezség is született a szerződtetéséről.

A hazai átigazolási időszak hétfő éjfélkor zárul, azt követően már csak szabadon igazolható futballistákat lehet szerződtetni. Pakson az U-válogatott győri Lenzsér Bence szerződtetésével zárulhat a piaci időszak, válhat teljessé a keret.

„Télen hárman távoztak tőlünk és három érkezővel is számolunk, ha Lenzsér Bence ügyében is aláírjuk a szükséges papírokat. A Győrrel elviekben már megegyeztünk, csak a szerződések aláírása van hátra” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezetője.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Balázs Zsolt (Kecskemét), Rodenbücher István (MTK, legutóbb kölcsönben Vasas)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Lenzsér Bence (Győri ETO, próbajáték)
Távozók: Eppel Márton (Dunaújváros PASE), Fiola Attila (PAFC), Kovács Gábor (DVTK)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37
Ezek is érdekelhetik