NB I: Mi a fenét akarnak kilenc új légióssal a kispestiek?! - Bognár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.14. 10:19
Bognár György, a korábbi ötvenszeres válogatott középpályás elmondta, miként vélekedik az átigazolási szezon eddigi történésekről. A Nemzeti Sport állandó szakértője nem érti a kispestiek téli stratégiáját.

„Nehogy elkezdje sorolni a neveket! Sokat úgysem mondanak… A Budapest Honvéd és a Nyíregyháza átigazolási politikája egyértelműen kapkodásról árulkodik, nem csodálkoznék, ha mindkét együttes a kiesés szélére sodródna – mondta Bognár György a Nemzeti Sportnak. – Mi a fenét akarnak kilenc új légióssal a kispestiek?! Nemrég még normálisan működött a rendszer, fiatalokat építettek be a csapatba, de ez megakadt.” Bognár György a Nemzeti Sportnak. – Mi a fenét akarnak kilenc új légióssal a kispestiek?! Nemrég még normálisan működött a rendszer, fiatalokat építettek be a csapatba, de ez megakadt.”

„Ráadásul a felkészülés vége felé távozott az edző, Csábi József, helyette visszatért Marco Rossi. Ha a tulajdonos ilyen aktív az átigazolásokban, felesleges az edző… Teljes a káosz! Nyíregyházán is értelmetlen ennyi új külföldit alkalmazni, az őszi kerettel benn lehetne maradni. Egyik klubnál sem érzem indokoltnak, hogy ennyi játékost szerződtessen. Egyszerűen nem lehet felfedezni szakmai koncepciót, tűzoltás jellege van az igazolásoknak. Ezt a magatartást még egy helyben toporgásnak sem nevezném, a jelenlegi intézkedések még annál is rosszabbak.”

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MI BOGNÁR GYÖRGY VÉLEMÉNYE HAJNAL TAMÁS ÉS KOMAN VLADIMIR HAZATÉRÉSÉRŐL, VALAMINT HOGY KIT TART A TÉLI ÁTIGAZOLÁSI IDŐSZAK LEGJOBB VÉTELÉNEK, OLVASSA EL A TELJES CIKKET A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
11 órája

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
14 órája

Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:34
Ezek is érdekelhetik