Honvéd: Rossi gondban van, kikkel álljon ki a Diósgyőr ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.18. 09:00
A Ligakupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Budapest Honvéd a Diósgyőrhöz látogat. A kispestieket irányító Marco Rossinak kisebb gondot okoz a kezdőcsapat összeállítása, hiszen az MLSZ szabályzatának értelmében a téli szerzeményekre, valamint a kölcsönből visszahívott játékosokra nem számíthat a decemberről elhalasztott párharc szerdai találkozóján.

„Azon voltunk az elmúlt napokban, hogy megtaláljuk azt a tizenegy játékost, akikkel kiállhatunk a mérkőzésre. Az új igazolásaink és a kölcsönből visszahozott akadémistáink sem léphetnek pályára a szabályok miatt. Azok közül, akik az ősszel is a csapat tagjai voltak, többen sérültek, ezért kisebb gondot okoz az ideális kezdőcsapat kijelölése. Kénytelenek vagyunk taktikailag belenyúlni a szerkezetbe. A kispadon lesznek nagyon fiatal játékosok is, akikről elmondhatom, hogy egyáltalán nem gond az életkoruk, viszont még nem volt idő arra, hogy kellőképpen megismerjük őket. Az előbb felsoroltak viszont nem mentenek fel minket az alól, hogy keményen dolgozzunk, sokat fussunk és maximálisan küzdjünk a meccsen. Lesz olyan futballistám is, akit annak ellenére a kezdő tizenegybe jelölök, hogy az elmúlt időszakban nem tudott mindegyik edzésen részt venni” – nyilatkozta Rossi a klub hivatalos honlapjának megkeresésére.

A Budapest Honvéd szerdán 16 órakor lép pályára a DVTK vendégeként. A visszavágóra szombaton kerül sor a Bozsik-stadionban.

Legfrissebb hírek

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
10 órája

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 18:50

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:54

Gergényi Bence az Újpest idénykezdéséről: tudunk ennél sokkal jobban játszani

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:10
Ezek is érdekelhetik