Honvéd: Mancini és az Inter is hívta a fejlődni akaró argentint

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.03. 13:11
Fejlődni szeretne, ezért választotta a Budapest Honvédot Lucas Ontivero, a Galatasaray argentin labdarúgója, akit korábbi edzője, az isztambuliaknál vele dolgozó Roberto Mancini az Internazionaléhoz is vitt volna, a munkavállalási engedély hiánya miatt azonban végül nem jött össze a szerződés.

Olasz sajtóhírek alapján beszámoltunk már arról, hogy a 20 éves argentin balszélsőt kölcsönvette a Honvéd (a kispestiek ezt a hírt még nem erősítették meg), Ontivero pedig az olasz calciomercato.it-nek elmondta, arra is volt esély, hogy az Internazionalénál folytassa pályafutását.

„Egy kicsit szomorú vagyok, de elfogadom Isten akaratát. Igen, igaz a hír, az Internél is kiköthettem volna, Mancini nagyszerű edző és a legjobb ember, akit a futball világában ismerek, nagy szíve van. Remélem, hogy a jövőben játszhatok Olaszországban, nincsenek kételyeim. Dolgozok tovább, és igyekszem fejlődni, lehetőleg folytonosan. Ezért megyek a Honvédhoz, és bízom benne, hogy a keret hasznos tagja leszek. Száz százalékig a játékra koncentrálok, segíteni akarom a csapatot, hogy elkerülje a kiesést. Az álmom beteljesülése, hogy futballozhatok, és fantasztikus lenne egyszer Olaszországban tenni mindezt” – nyilatkozta Ontivero.

Ontivero 2006 és 2009 között a Real Madridnál nevelkedett, majd tavaly januárban érkezett a Galatasarayhoz az uruguayi Fénixtől. Az isztambuli együttesben még nem alapember, az őszt kölcsönben a Gaziantepspornál töltötte, de korábban bemutatkozott a Galata felnőttcsapatában is Mancini irányítása alatt.

A 167 centiméteres irányító piaci értéke a transfermarkt.de portál szerint 1.2 millió euró, ezzel az NB I egyik legértékesebb futballistája lehetne.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Bratiszlav Punosevac (szerb, Radnicski Nis – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bobál Dávid (Soproni VSE), Botka Endre (Kecskemét), Csábi Mihály (Soproni VSE), Czuczi Márton (Békéscsaba), Daru Bence (Siófok), Lőrinczy Attila (Békéscsaba), Emmanuel Mensah (ghánai, FK Bodva Moldava nad Bodvou – Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Josip Elez (horvát, Lazio – Olaszország, kölcsönbe?), David Izazola (mexikói, Pumas UNAM – Mexikó), Francis Koné (togói-elefántcsontparti, szabadon igazolható – próbajáték), Jesús Meza (venezuelai, Olympiakosz Volosz – Görögország, szabadon igazolható, próbajáték), Lucas Ontivero (argentin, Galatasaray – Törökország, kölcsönbe?)
Távozók: Donald Bendé Bende (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Thomas Iyock Job (kameruni, szabadon igazolható), Andrea Mancini (olasz, Haladás, szabadon igazolható volt), Cristian Portilla (spanyol, Mitra Kukar – Indonézia, szabadon igazolható volt), Anatolis-Alexis Sundas (román-görög, Fidelis Andria – Olaszország), Kandia Traoré (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Vereckei Dániel (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Raffaele Alcibiade (olasz, Haladás), Bobál Gergely (Gyirmót)
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak: Jevrem Kosznics (szerb)

 

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
11 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
11 órája

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
14 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35
Ezek is érdekelhetik