Honvéd: Én kértem, hogy hozzuk vissza Rossit - Cordella

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.09. 21:53
Kétségkívül a Budapest Honvéd szerepel az NB I csapatai közül a fókuszban az elmúlt napokban. A felkészülési időszakban szokatlan edzőváltást – Csábi József helyére a régi-új tréner Marco Rossi érkezett – Fabio Cordella sportigazgató az olasz Tuttomercatoweb.com-nak.

„Nagyon aktívak vagyunk a piacon – beszélt a klub aktuális helyzetéről Cordella. – [Josip] Elezt régóta figyeltük, és sikerült is megszerezni. Marco Rossi visszatérése is örvendetes. A csapatnak nem ment jól az ősszel, muszáj volt tenni valamit, ezért arra kértem az elnököt, hogy hozza vissza [Pietro] Vierchowodot vagy Marco Rossit, és felvettük a kapcsolatot Marcóval, mivel ő ismeri a bajnokságot és a körülményeket. Fontos szerepe volt korábban a harmadik helyünkben, és szép lenne azt megismételni.”

Cordella ismét megerősítette az olasz sajtóban már korábban elmondottakat Fabrizio Miccoliról, akit a hírek szerint fél plusz egy évre csábít a Honvédhoz.

„Haladunk előre [a megbeszélésekkel]. Fabrizióval jó barátok vagyunk, ebben a pillanatban, amikor már tudható, hogy elhagyja a Leccét, a Honvéd ajtót nyit számára. Találkoztunk, beszélgettünk, most várunk. Optimista vagyok, néhány napon belül világosabb lesz a helyzet” – magyarázta a sportigazgató.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Szoboszlai Dominik a fontos és nagy gólok mestere

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50

Marco Rossi csapata a tíz legerősebb európai válogatott közül immár hat ellen szerzett pontot

Magyar válogatott
2025.10.16. 15:48

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Vb-selejtezők: Spanyolország egy meccsre Brazília világrekordjától; jó sorozatban a magyar válogatott

Minden más
2025.10.15. 12:40
Ezek is érdekelhetik