FTC: „Gera és Böde nem hitte el, hogy tudok fejelni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.06. 22:17
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros felkészülési mérkőzésen 5–0-ra legyőzte a japán Sonan Bellmare-t. a második félidőben a gólcsendet megtörő Nagy Dominik a klubhonlapnak adott interjújában elmondta, örül találatának, különösen azért, mert fejjel tudott szerezni, ezt pedig Gera Zoltán és Böde Dániel nem hitte volna róla.
Nagyon masszívan, gólra törően játszottunk, és a második félidőben ez meg is mutatkozott. Természetesen mindig jó érzés, amikor sikerül gólt szereznem, ezek a találatok adják meg a szükséges önbizalmat egy csatárnak, amit aztán majd a bajnokságban kamatoztathatunk. Ez persze csak egy felkészülési találkozó volt. Ahogy mondani szokták, a puding próbája az evés. Bízunk benne, hogy a bajnokságban is jó formát mutatunk majd” – nyilatkozta a fradi.hu-nak Böde Dániel.

„Az első félidei csapat kifárasztotta a japánokat, így nekünk könnyebb dolgunk volt a második játékrészben. Megtörtük őket, és folyamatosan sikerült gólokat szereznünk. Nagyon örülünk, hogy a harmadik felkészülési találkozónkat is megnyertük. Az edzőtábor elérte a célját, maximálisan elvégeztük a feladatainkat, és alig várjuk, hogy kezdődjön a bajnokság. Addig is szeretnék minél több gólt szerezni, hogy bizonyítsam: helyem van a kezdőcsapatban” – mondta ezt már Busai Attila.

„Azt gondolom, hogy az eredmény nem tükrözi azt, hogy a japán csapat valójában milyen játékerőt képviselt. Gyorsak, harciasak voltak, de szerencsére magabiztos győzelmet tudtunk aratni. Örültem, hogy gólt tudtam szerezni, annak pedig külön, hogy mindezt fejjel tudtam megtenni. Böde Dani és Gera Zoli nem hitte el, hogy tudok fejelni. Most nekik is tudtam bizonyítani – mondta nevetve Nagy Dominik. – Azt gondolom, hogy nagyon hasznos napokon vagyunk túl. Minden posztra két játékosunk van, nagy a konkurenciaharc, ez pedig jót tesz a csapatnak. Egységesek vagyunk, jó a csapategység, így kell tovább folytatnunk.”
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
18 órája

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

Döntetlen a forduló rangadóján, az FTC továbbra is három ponttal vezet a Puskás Akadémia előtt

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:24

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Pécsi Ármin: Legyen minél kevesebb helyzete a Fradinak!

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 08:16

Kikapott az elődöntőben, a bronzért játszhat az FTC a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.05.02. 20:27
Ezek is érdekelhetik