Felkészülés: a PAFC 2-0-ra legyőzte spanyol ellenfelét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.18. 19:51
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC felkészülési mérkőzésen 2–0-ra nyert a spanyol harmadosztályú Marbella FC ellen a spanyolországi edzőtáborban.

A klub honlapjának beszámolója szerint Benczés Miklós a mérkőzésen azoknak adott lehetőséget, akiknek nem, vagy csak kisebb szerep jutott hétfőn délelőtt a brazil Atlético Paranaense ellen. A kezdőben hat saját nevelésű játékos kapott helyet.

A PAFC remekül kezdte a mérkőzést, már a negyedik percben vezetést is szerzett, Szakály Dénes bal oldali szögletét Vaszicsku Gergő fejelte a jobb alsóba (1–0). A félidő hátralévő részében inkább az ellenfél akarata érvényesült, de egyenlíteni nem tudtak a spanyolok.

A második játékrész elején többször forgott veszélyben a magyar kapu, ami sokszor Lubos Hajdúch védésének köszönhetően maradt érintetlen. Az utolsó negyed órára újított a Puskás Akadémia, és egyértelműen átvette a mérkőzés irányítását. A váltásnak hamar meg is lett az eredménye, a 79. percben Harsányi Zoltán védőjét megverve duplázta az előnyt (2–0).

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Marbella FC (spanyol)
–Puskás Akadémia FC 0–2 (0–1)
PAFC: Hajdúch – Koronczi, Vaszicsku, Tar, Fabio – Tóth B. (Pintér, 60.) – Sallai (Zsótér, a szünetben), Szakály, Hudák (Mészáros, 69.) – Makrai, Harsányi.
Gólszerző: Vaszicsku (4.), Harsányi (79.)
Forrás: puskasakademia.hu

Legfrissebb hírek

Bomba meglepetés az Üllői úton: a Zalaegerszeg legyőzte a Ferencvárost!

Labdarúgó NB I
2 órája

Az MLSZ reagált Hornyák Zsolt szombati kritikájára

Labdarúgó NB I
9 órája

Olvasóink elsöprő többsége szerint nem kellett volna kiállítani Markgráf Ákost

Labdarúgó NB I
13 órája

Telefonos segítséget kért a Puskás edzője a kiállítás után

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:28

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
2025.10.22. 20:10

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26
Ezek is érdekelhetik