Felkészülés: a Dunaújváros egy góllal győzött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.21. 17:42
A Dunaújváros 1–0-ra győzött utolsó felkészülési mérkőzésén a besztercebányai Fk Dukla Banská Bystrica ellen. A meccs egyetlen gólját Petneházi Márk szerezte, aki közelről volt eredményes.

„A nagy erejű széllel szemben játszottunk az első félidőben, így a legfontosabb feladatunk az volt, hogy ehhez alkalmazkodjunk, és ne kapjunk gólt. A második játékrészben egyre több veszélyesebb akciót vezettünk, és véleményem szerint megérdemelten győztünk. Mint hivatalos előkészületi meccs ez volt a bajnoki rajt előtt az utolsó. A következő héten természetesen egymás között még sokat fogunk gyakorolni, hiszen a Ferencváros most vezetett be egy másik fajta játékrendszert, ami a négy négy kettes rombuszt jelenti. Erre is fel kell készülnünk” – értékelt Dobos Barna, a Dunaújváros vezetőedzője a dpase.hu-nak.Dobos Barna, a Dunaújváros vezetőedzője a dpase.hu-nak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DUNAÚJVÁROS–FK DUKLA BANSKÁ BYSTRICA (szlovák) 1–0
(0–0)
DUNAÚJVÁROS: Nagy G.(Jahic, 71.) – Wolfe, Farkas, Hidvégi S., Csehi T. (Sárközi, 60.), Lázár, Petneházi M., Papp M., Böőr Z, Eppel M. (Thiago, 81.), Orosz M. (Godslove, 69.)
G: Petneházi (69.)

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
22 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:54

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55
Ezek is érdekelhetik