Pápa: Csizmadia marad, Szűcs akar lenni a tavasz kapusa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.15. 10:21
Lengyel Ferenc elmondta, hogy mindenképpen szeretné, ha Csizmadia Csaba maradna a csapatnál, és erre komoly esélyt is lát. A Lombard Pápa vezetőedzőjének a veterán Szűcs Lajos jelezte, hogy a legjobb kapus szeretne lenni Magyarországon az elkövetkező fél évben.

„A pápai anyagi helyzetet úgy ítélem meg, hogy orvosolható. A felkészülés kezdetén a futballisták és a szakmai stáb is hozzájutott a megfelelő anyagi biztatáshoz. Vannak még problémák, de ígéret és remény is. Egyértelműen a bentmaradás a cél, ami el is érhető bizonyos változtatásokkal – a felkészülésben és a keretben is” – mondta Lengyel Ferenc a Digi Sport Reggeli Start című műsorábanDigi Sport Reggeli Start című műsorában

Lengyel szerint európai csoda, hogy nyolc szerzett góllal a csapat a 12. helyen áll a bajnokságban: a pápaiak három győzelem és öt döntetlen mellett kilenc vereséget szenvedtek el az őszi 17 forduló alatt. A szakember már korábban is elmondta, hogy fiatalítani és gyorsítani szeretné együttesét.

„Már most bekerült a keretbe négy fiatal, akik gyorsak, motiváltak. A tengelyünk adva van, melléjük kell olyan játékosokat szerződtetni, akik megtöltik tartalommal ezt a dolgot. S nemcsak a góllövésre gondolok, hanem a futómennyiségre és sebességre is.”

Lengyel mindenképpen szeretné, ha Csizmadia Csaba a felröppent hírekkel ellentétben maradna a gárdánál.

„Csizmadia Csaba Szűcs Lajossal együtt az »alapzata« a csapatunknak, nem számítok arra, hogy elmegy” – tette hozzá Lengyel, aki arról is beszélt, hogy Szűcs Lajos úgy jött vissza a felkészülésre, ő akar a legjobb kapus lenni az országban.

A szakember még két-három futballistát szeretne igazolni, elmondása szerint más magyar kluboktól.

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik