Haladás: Az eddigi produkciónk értékelhetetlen - Halmosi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.07. 10:44
Nehéz helyzetben, az NB I-es tabella utolsó előtti helyén állva várja a tavaszi folytatást a tizenhét bajnokin tizenegy pontot szerző Haladás. A szombathelyiek rutinos labdarúgója hisz a bennmaradásban, eddigi teljesítményüket viszont nem értékeli, mert az szerinte értékelhetetlen.

 

 

„Ha én nem hinnék benne, akkor ki?! – mondta Halmosi a Nemzeti Sportnak a bennmaradással kapcsolatban. – Hagyjuk a mellébeszélést, amit az eddigi tizenhét fordulóban produkáltunk, értékelhetetlen! Főleg az előző idényben mutatottakhoz képest. Az elmúlt hónapokban nyilvánvalóvá vált, minden úgy rossz, ahogy van, ezért sürgősen lépnünk kell. Muszáj belenyúlni a keretbe, minőségi játékosokat kell igazolni, máskülönben rettenetes véget érünk. Leszögezem, csapatjátékról lévén szó, én sem büszkélkedhetek azzal, hogy voltak jó meccseim, az értékelhetetlen teljesítményben ugyanúgy benne voltam, mint a többiek. Ha jó lesz a csapat, jó leszek én is, ilyen egyszerű ez. Bízom abban, hogy sikerül kellőképpen megerősíteni az együttest. No meg abban, hogy bár egy csapat újjáépítéséhez legalább fél, de inkább egy év kell, ez egyszer meg kell elégednünk szűk két hónappal. A szezon végi tizennegyedik helyet most aláírnám! Ha most azt mondanám, hogy a nyolcadik helyre vágyom, hibbantnak néznének. Csak ragadjunk meg valahogy az élvonalban, ennél többet jelen helyzetben nem kívánhatok.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd), Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Mohl Dávid (PMFC), Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország)
Távozók: Szakály Attila (ZTE)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Dvorschák Gábor (érdeklődnek iránta: Mezőkövesd), Gyűrű László (lejár a szerződése), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Skriba Máté (Veszprém után ZTE?), Zamostny Balázs (érdeklődnek iránta: Mezőkövesd)
A HALADÁS FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 5.
Edzőtábor: Törökország, január 20–29.; Olaszország, február eleje – még szervezés alatt
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 30., péntek: ?
Január 31., szombat: Haladás–OFC Gabcíkovo (Bős; szlovákiai III.)
Február 14., szombat (Lapincs/Lafnitz): SV Lafnitz (osztrák III.)–Haladás
Február 18., szerda: ?
Február 21., szombat (Nagyszombat): Spartak Trnava (szlovák I.)–Haladás
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 17 14 2 1 40– 6 +34 44
2. MTK Budapest 17 12 5 25–17 +8 36
3. Diósgyőri VTK 17 9 5 3 27–19 +8 32
4. Debreceni VSC-Teva 17 9 4 4 26–12 +14 31
5. Ferencvárosi TC 17 9 4 4 26–15 +11 31
6. Újpest FC 17 7 7 3 16–12 +4 28
7. MVM Paks 16 7 6 3 25–13 +12 27
8. Puskás Akadémia FC 17 7 3 7 19–20 –1 24
9. Győri ETO FC 17 6 5 6 25–21 +4 23
10. Kecskeméti TE 17 6 4 7 18–21 –3 22
11. Nyíregyháza Spartacus FC 16 4 2 10 17–26 –9 14
12. Lombard Pápa FC 17 3 5 9 8–29 –21 14
13. Budapest Honvéd 17 3 4 10 12–22 –10 13
14. Dunaújváros PASE 17 3 5 9 15–32 –17 13
15. Szombathelyi Haladás 17 3 2 12 8–24 –16 11
16. Pécsi MFC 17 2 4 11 16–34 –18 10
A dunaújvárosiaktól egy pont levonva.

 

Legfrissebb hírek

Még élnek az álmok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
13 órája

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
13 órája

A Videotonhoz igazolt az NB III-as gólkirály – hivatalos

Labdarúgó NB II
14 órája

Új cégvezető érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 11:01

NB II: a Mezőkövesdtől érkezett csatár, teljessé vált a Csákvár kerete – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 22:20

Lakossági fórumot tartott az Újpest, megvannak az új stadion első látványtervei – fotók

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 20:54

Edzőt is vált a nagy változásokon áteső Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 19:43

Eppel Márton és Pászka Lóránd is a Csíkszeredában folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 12:41
Ezek is érdekelhetik