PMFC: a támadó többet várt magától, elhagyja a csapatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.17. 18:30
A Pécsi MFC labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta: közös megegyezéssel megszüntették Wittrédi Dávid szerződését. A támadó szabadon igazolhatóvá válik.

A pécsi nevelésű Wittrédi Dávid 2007 és 2014 között 142 bajnoki mérkőzésen viselte a PMFC mezét, 18 gólt szerzett ezeken. Egy idényt kölcsönben Kozármislenyben töltött. Utolsó pécsi mérkőzésén, a Haladás elleni Ligakupa-találkozón duplával segítette győzelemhez csapatát.a Haladás elleni Ligakupa-találkozón duplával segítette győzelemhez csapatát.

„Őszintén mondom, jól éreztem magam a klubnál. Ugyanakkor azt is elárulom, nem ért váratlanul, hogy nem számol velem komolyan az új szakmai stáb. Én is többet vártam magamtól, éreztem, hogy nem tudok annyit nyújtani, amennyire képes vagyok" – mondta Wittrédi a pmfc.hu-nak.

A PMFC korábban bejelentette, hogy a rutinos „őspécsi” Lantos Levente is elhagyja a csapatot.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Horvát Gábor
Kiszemeltek: Mario Tadejevic (horvát, szabadon igazolható, legutóbb FK Sarajevo – Bosznia Hercegovina)

Távozók: Lantos Levente (szabadon igazolható), Wittrédi Dávid (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik