Haladás: Rocchi tavasszal is a szombathelyieket erősíti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.29. 11:20
null
Tommaso Rocchit (jobbra) további mérkőzéseken láthatjuk a Haladás mezében (Fotó: Szabó Miklós)
Tommaso Rocchi a tavaszi szezonban is a Haladás labdarúgócsapatában szerepel – adta hírül a szombathelyi klub honlapja.

 

Tommaso Rocchi szerződése 2014. december 31-én lejár, ám a Haladást irányító Szentes Lázár korábban már jelezte, hogy tavasszal is számítana a 37 éves olasz csatárra.

A szakember óhaja teljesül, ugyanis a Lazio korábbi csapatkapitánya a maradás mellett döntött, így ő is segíthet tavasszal a Haladásnak a bennmaradás kiharcolásában.

Rocchi az idei nyár végén igazolt a szombathelyi csapathoz, amelynek színeiben tíz bajnokin kezdőként, egyszer csereként lépett pályára, egy gólt szerzett. A Ligakupában két meccsén három találatig jutott.

Vele együtt jelen állás szerint legalább három olasz játékos erősítheti a tavaszi szezonban a Haladást, amely a Nemzeti Sport Online értesülései szerint Andrea Mancinit és Raffaele Alcibiadét is szerződteti.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Tommaso Rocchi (olasz, meghosszabbítja szerződését)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Gyűrű László (lejár a szerződése), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld)

 

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05
Ezek is érdekelhetik