FTC: „Ezekkel a gólokkal válok egyre magabiztosabbá"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.01. 19:07
Roland Lamah, a Ferencváros belga válogatott futballistája örül a Kecskemét elleni szombati győzelemnek (3–1) és a góljának, reményei szerint ugyanis a gólok egyre magabiztosabbá teszik – bár már most is jól érzi magát a bőrében.

„Természetesen nagyon örülök, hogy sikerült gólt szereznem – idézi a zöld-fehérek hivatalos honlapja, a fradi.hu a 26 éves játékost. – Benny (Lauth) jól érkezett a labdáért, amely aztán szerencsésen hozzám került, közelről pedig eredményes tudtam lenni. Ezekkel a gólokkal válok én is egyre magabiztosabbá. Jól érzem magam a bőrömben, a játék is jól megy, és úgy érzem, csapatként is folyamatosan fejlődünk. Bizakodó vagyok a szezon hajráját illetően, bízom benne, hogy az Újpest és a Pápa ellen is sikeresek leszünk."fradi.hu a 26 éves játékost. – Benny (Lauth) jól érkezett a labdáért, amely aztán szerencsésen hozzám került, közelről pedig eredményes tudtam lenni. Ezekkel a gólokkal válok én is egyre magabiztosabbá. Jól érzem magam a bőrömben, a játék is jól megy, és úgy érzem, csapatként is folyamatosan fejlődünk. Bizakodó vagyok a szezon hajráját illetően, bízom benne, hogy az Újpest és a Pápa ellen is sikeresek leszünk."

Az FTC kedden a Ligakupa njyolcaddöntőjének keretében fogadja az Újpestet (visszavágó jövő szerdán), míg a Lombard Pápa péntek este vendégeskedik az Üllői úton NB I-es bajnokin.

Legfrissebb hírek

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
12 órája

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Robbie Keane kiakadt a magyarszabály miatt a Plzen elleni döntetlen után

Európa-liga
2025.09.26. 09:35

A csehek szerint tíz emberrel jobb volt a Ferencváros, mint tizeneggyel – lapszemle

Európa-liga
2025.09.26. 08:17
Ezek is érdekelhetik