Videoton: Juhászt lábtöréssel fenyegették a pálya mellől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.30. 11:32
Juhász Roland, a labdarúgó NB I-ben listavezető Videoton válogatott védője sajnálja, hogy sérülést okozott a pápai Andrei Coroiannak, akinek már személyesen is jobbulást kívánt. Juhász elmondta, a szombati találkozón minősíthetetlen hangnemben fenyegették a pálya mellől.  

„Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok Andrei Coroiannak, aki a meccs elején egy roppant szerencsétlen szituációt követően megsérült. Ezen a csúszós talajon nem tudtam megállni, először a labdát rúgtam el, ezután pedig a hazaiak játékosa a lábamat találta el, amely végül a sérülést eredményezte. Tényleg nagyon sajnálom a történteket, ezúton is jobbulást kívánok neki. A meccs után első dolgom volt, hogy elkérjem a telefonszámát, azóta pedig már beszéltem is vele, és ő is elismerte, hogy vétlen voltam a szituációban. Ha bármiben a segítségére lehetek, akkor természetesen segítek neki. Az viszont egyáltalán nem része a labdarúgásnak, hogy a hazai tulajdonos vendége (Gál László – a szerk.) egész mérkőzésen minősíthetetlen hangnemben engem fenyegetett a pálya mellől, hogy meccs után eltöri majd a lábamat. A találkozóról pedig annyit mondanék, hogy úgy gondolom, akár még több góllal is nyerhettünk volna. Nagyon magabiztosan és jól futballoztunk, úgy, ahogy az ősz nagy részében is tettük. Van még egy nagyon nehéz bajnokink az idén, bízom benne, hogy Dunaújvárosban is sikeresek leszünk” – mondta a vidi.hu-nak Juhász Roland.
vidi.hu-nak Juhász Roland.

Legfrissebb hírek

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
21 órája

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Gól nélkül maradt a Videoton, továbbra is nyeretlen a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:30

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00

Egy-egy gól, egy-egy pont: jó tempójú meccsen ikszelt a Videoton Ajkán

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 20:53
Ezek is érdekelhetik