NB I: Kondás szerint okos játék eredményezte a Loki sikerét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.23. 21:45
Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője úgy véli, a helyzetek alapján csapata megérdemelten nyert 1–0-ra a Győri ETO vendégeként a labdarúgó NB I 15. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén. Fórián Zsolt, a hazaiak megbízott edzője úgy látta, az első félidőn ment el a meccs.

Fórián Zsolt, a Győr megbízott edzője: – Egyik csapatnak sem volt sok helyzete, de egy rangadón általában így szokott lenni, ezért kell végig koncentrálni. Az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogy elterveztük, el kell ismerni, hogy a Debrecen dominánsabb volt, jobban futballozott, mint mi, bár igazából helyzetekben ez túlságosan nem jelentkezett. A második félidőben már sokkal jobban játszottunk. Tudtuk, hogy nem lesz sok helyzetünk, és azzal a kevéssel kell jól sáfárkodni. Sajnos nem sikerült, a végén Pátkai Máté lövése a kapufán csattant, pedig visszajöhettünk volna a meccsbe, de kimaradt a lehetőség.Fórián Zsolt, a Győr megbízott edzője: – Egyik csapatnak sem volt sok helyzete, de egy rangadón általában így szokott lenni, ezért kell végig koncentrálni. Az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogy elterveztük, el kell ismerni, hogy a Debrecen dominánsabb volt, jobban futballozott, mint mi, bár igazából helyzetekben ez túlságosan nem jelentkezett. A második félidőben már sokkal jobban játszottunk. Tudtuk, hogy nem lesz sok helyzetünk, és azzal a kevéssel kell jól sáfárkodni. Sajnos nem sikerült, a végén Pátkai Máté lövése a kapufán csattant, pedig visszajöhettünk volna a meccsbe, de kimaradt a lehetőség.

Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője: – Okosan futballoztunk, a megszerzett labdákkal jól sáfárkodtunk, szép gólt lőttünk. Volt még egy büntető, amit be kellett volna lőnünk. Utána volt egy kis szerencsénk, hiszen Pátkai kapufára rúgta a labdát, de ezen kívül igazából nem volt helyzete a hazai csapatnak, és ha kicsit koncentráltabbak vagyunk, akkor simább lehetett volna a mérkőzés. Győrben nem egyszerű nyerni, ezért is értékes ez a három pont, ráadásul ezáltal feljebb léptünk a tabellán.

Forrás: dvsc.hu

EMLÉKEZTETŐ

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

Győri ETO–DVSC-Teva 0–1 (Tisza 11.)

 

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
17 órája

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 11:51

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Rendezettre kommunikálva – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 23:08

A Debrecen megverte idegenben a Kisvárdát, és a tabella második helyére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 19:39

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26
Ezek is érdekelhetik