FTC: A felnőtt futball teljesen más kávéház - Dragóner Filip

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.27. 18:56
A Paks elleni, győztes (2–1) keddi Ligakupa-mérkőzésen csereként bemutatkozott a Ferencváros felnőtt csapatában Dragóner Filip, a klub korábbi válogatott labdarúgójának, jelenleg a népligeti utánpótlásbázison dolgozó Dragóner Attilának a fia. A klubhonlapon nyilatkozó páros bizakodó a jövőt illetően, amíg a korosztályos válogatottban is számításba vett tehetség saját bőrén tapasztalhatta meg, mi a különbség a felnőtt és az utánpótlás irama és színvonala között, addig édesapja kiemelte: még sok munka vár a fiára.

„Vasárnap kaptuk a telefont, hogy hétfőn a felnőtt csapattal kell edzenem – mondta Dragóner Filip a fradi.hu-nak. – El sem hittem, amikor mondták, hogy a keddi Ligakupa-mérkőzésen csereként lehetőséget kaphatok. Óriási volt az örömöm, köszönöm az edzőknek, hogy bizalmat szavaztak nekem. Azt már ennyi idő alatt is éreztem, hogy a felnőtt futball teljesen más kávéház, mint az utánpótlás. Húsz perc alatt három kemény belépőt is kaptam. Az ilyen meccsekkel tudok azonban fejlődni, bízom benne, hogy a jövőben is lehetőséget kapok."Dragóner Filip a fradi.hu-nak. – El sem hittem, amikor mondták, hogy a keddi Ligakupa-mérkőzésen csereként lehetőséget kaphatok. Óriási volt az örömöm, köszönöm az edzőknek, hogy bizalmat szavaztak nekem. Azt már ennyi idő alatt is éreztem, hogy a felnőtt futball teljesen más kávéház, mint az utánpótlás. Húsz perc alatt három kemény belépőt is kaptam. Az ilyen meccsekkel tudok azonban fejlődni, bízom benne, hogy a jövőben is lehetőséget kapok."

„Nagyon hirtelen történt minden – kezdte Dragóner Attila –, de nagy volt bennem a bizakodás, hiszen tudtam, hogy Filip jól felkészült, bízik magában és mentálisan is megállja majd a helyét. A mostani játéklehetőség persze egyelőre megelőlegezett bizalom volt, nagyon sokat kell még dolgoznia ahhoz, hogy a jövőben is szerepet kapjon a felnőttek között. Lelkileg van olyan erős, hogy ez nagy lökést adjon a számára, amivel pedig élnie kell. Még jobb munkára sarkallja őt, ami a csibészségével, a váratlan megoldásaival kiegészülve hozzásegítheti ahhoz, hogy nagyot lépjen előre."

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
7 órája

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
11 órája

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24
Ezek is érdekelhetik