MK: Talán Carrillo is büntetőt ítélt volna - Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.29. 09:06
Tomiszlav Szivics szerint a DVTK-t nyilvánvaló tizenegyestől fosztotta meg Iványi Zoltán játékvezető a két csapat keddi Magyar Kupa-mérkőzésén, amelyet a székesfehérváriak 2–1-re megnyertek.

A hajrában Georges Griffiths tört be a Videoton büntetőterületére, és a védők szorításában összeesett, a játékvezető sípja azonban néma maradt.

„A Dunaújváros elleni bajnokinkon jóval kevesebbért ítéltek ellenünk büntetőt, ráadásul ki is állították a játékosunkat. Azt hiszem, talán a kollégám, Joan Carrillo is büntetőt ítélt volna az eset után” – mondta Tomiszlav Szivics a mérkőzés után, de Carrillo elhárította a felvetést.

„Nem szeretnék a játékvezetők ítéleteiről beszélni. A DVTK-ban sok lehetőség van, büszke vagyok arra, hogy legyőztük – mondta Carrillo, aki inkább a 86. percben győztes gólt szerző Nikolics Nemanját dicsérte. – Ha egyszer majd külföldi bajnokságban folytatja a pályafutását, nagyon nehéz lesz őt pótolni.”



Broadcast live streaming video on Ustream

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
2025.10.02. 10:27

Reagált az MLSZ: nem volt és nincs is vita a kupalebonyolítás kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:48

Mol Magyar Kupa: méltatlankodnak a kis csapatok, oda a biztos pályaelőny

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 09:03

Vakon a kupában – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 09:00

Derekas Zoltán: Ez volt pályafutásom legszebb gólja

Labdarúgó NB I
2025.09.16. 09:36

Szarvaskendi felajánlás: ingyen sör Gróf Dávid ferencvárosi kapusmezéért

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 11:28

Magyar Kupa-sorsolás: a Ferencváros a Békéscsabát fogadja a 16 közé jutásért

Labdarúgó NB I
2025.09.14. 19:35

Lila-fehér öröm és bánat: a Kecskemét hosszabbításban kiejtette az Újpestet

Labdarúgó NB I
2025.09.14. 18:45
Ezek is érdekelhetik