DVSC: Kulcsár szerint jól játszottak a pécsi kupameccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.31. 09:36
A DVSC-Teva labdarúgócsapatát erősítő Kulcsár Tamás szerint nem azért estek ki a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, mert rosszul játszottak a Pécs – szerinte kritikán aluli – pályáján.

„Mindig elismerem, ha az ellenfél jobban futballozik nálunk, nem állítom az ellenkezőjét, ha nem megy a játék, a szerdai Magyar Kupa-meccsen azonban nem ez volt a helyzet – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a kupakiesés másnapján Kulcsár Tamás, a DVSC-Teva támadója. – Előrebocsátom, nem azért veszítettünk, mert a játéktér kritikán aluli volt, nem keresek kifogást, de azt még a pécsi játékosok is elismerték, övék a legrosszabb pálya az élvonalban. A rossz körülmények ellenére jól játszottunk, uraltuk a mérkőzést, és több lehetőségünk is adódott a gólszerzésre. Aztán olyan gólt kaptunk, amely előtt a hazaiak játékosa egyértelműen kézzel vette át a labdát – egyszerűen balszerencsések voltunk. Pedig a Magyar Kupa kiemelten fontos volt számunkra, a kieséssel nagy esélyt szalasztottunk el. Mindannyian tudjuk, most már csak a bajnokságban tudjuk a nemzetközi kupaszereplést kiharcolni, és bár jelentősen ponthátrányunk van, semmiképpen sem adjuk fel.”Kulcsár Tamás, a DVSC-Teva támadója. – Előrebocsátom, nem azért veszítettünk, mert a játéktér kritikán aluli volt, nem keresek kifogást, de azt még a pécsi játékosok is elismerték, övék a legrosszabb pálya az élvonalban. A rossz körülmények ellenére jól játszottunk, uraltuk a mérkőzést, és több lehetőségünk is adódott a gólszerzésre. Aztán olyan gólt kaptunk, amely előtt a hazaiak játékosa egyértelműen kézzel vette át a labdát – egyszerűen balszerencsések voltunk. Pedig a Magyar Kupa kiemelten fontos volt számunkra, a kieséssel nagy esélyt szalasztottunk el. Mindannyian tudjuk, most már csak a bajnokságban tudjuk a nemzetközi kupaszereplést kiharcolni, és bár jelentősen ponthátrányunk van, semmiképpen sem adjuk fel.”

MAGYAR KUPA – EMLÉKEZTETŐ
NYOLCADDÖNTŐ

PÉCSI MFC–DVSC-TEVA 1–0 (0–0)
Pécs, PMFC Stadion. V: Bognár T.
PÉCSI MFC: Polekszics – Nagy J., Romic, Balogh B., Mohl – Causic (Manjrekar, 67.), Horváth A. – Szatmári, Márkvárt, Wittrédi (Kővári, 92.) – Pölöskey P. (Frőhlich, 58.). Megbízott vezetőedző: Kulcsár Árpád
DVSC-TEVA: Novakovics – Lázár, Morozov, Brkovics, Vadnai – Jovanovic, Zsidai, Szakály (Se. Bouadla, 83.), Mihelic (Bódi, 68.) – Kulcsár T., Tisza (Seydi, 68.). Vezetőedző: Kondás Elemér
G: Romic (64.)

Legfrissebb hírek

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
19 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10
Ezek is érdekelhetik