Paks: súlyos sérülése után megműtötték a válogatott védőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.30. 16:00
Megműtötték Szabó Jánost, a Paksi FC egyszeres válogatott labdarúgóját – adta hírül a tolnai klub hivatalos honlapja, a paksifc.hu.

„Egyelőre minden rendben van – mondta a klubhonlapnak a Haladás elleni meccs lefújása után Szabó. – A szokásosnál valamivel hosszabb ideig tartott a beavatkozás, de nincs semmi gond. Pár napot még itt, a kórházban kell eltöltenem, majd ha minden jól megy, akkor talán hétfőn hazamehetek.

A Haladás elleni mérkőzést a kórházi ágyamban izgultam végig, bár ez a szó lehet, hogy most nem állja meg annyira a helyét, hiszen – főleg a második félidő alapján – elég simán és megérdemelten győztünk. Gratulálok a fiúknak, jó érzés látni, hogy mennyire együtt van a csapat. Igyekezni fogok a rehabilitációval, persze nem elkapkodva, mert jó lenne újból velük lenni. Remélem, továbbra is hasonló szép sikereket fogunk elérni, mint amilyet most a Haladás ellen!”

A védő még a bajnoki felkészülés végén sérült meg, az utolsó előtti előkészületi mérkőzésen, a Siófok ellen kellett lecserélni, mert keresztszalag-szakadást szenvedett a bal térdében. Pár nappal később meg is műtötték, de akkor a gyulladás miatt csak kitisztították a térdét, és a lényegi beavatkozást elhalasztották.

Legfrissebb hírek

Bemutatták a Paks legújabb mezeit

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 13:16

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22

Bevált recept: dobogót ért a paksiak kiemelkedő támadójátéka

Labdarúgó NB I
2025.06.22. 10:01

Kosztasz Flevarakisz távozik a paksi kosárlabdacsapattól

Kosárlabda
2025.06.12. 20:05

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06
Ezek is érdekelhetik