NB I: Nagyon szeretek Garami József ellen meccselni - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.30. 16:16
Vasárnap 205. alkalommal rendezik meg az MTK–FTC örökrangadót a labdarúgó NB I-ben. A mérkőzés előtti nyilatkozatában Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője kiemelte, tiszteli az ellenfél vezetőedzőjét, Garami Józsefet.

„A csapat újra visszatért a jó útra – nyilatkozta Doll a fradi.hu-nak. – Három mérkőzést nyertünk meg zsinórban az NB I-ben, és természetesen szeretnénk ott maradni a listavezető Videoton és a tabella elején tanyázó csapatok mellett. Nem szabad leszakadnunk, ezért fontos, hogy vasárnap is megszerezzük a három pontot.”Doll a fradi.hu-nak. – Három mérkőzést nyertünk meg zsinórban az NB I-ben, és természetesen szeretnénk ott maradni a listavezető Videoton és a tabella elején tanyázó csapatok mellett. Nem szabad leszakadnunk, ezért fontos, hogy vasárnap is megszerezzük a három pontot.”

„Nagyon szeretek az MTK vezetőedzője, Garami József ellen meccselni, tisztelem őt és a futballban eltöltött pályafutását. Nemcsak őt, hanem természetesen a csapatát is tiszteljük, hiszen az MTK mindig támadó futballt próbál játszani, és mi is erre törekszünk. Remélem, a közönség jó mérkőzést lát majd, amelyen mi szerezzük az első gólt, és mi is nyerjük meg az összecsapást.”

Legfrissebb hírek

Ovifoci: közel 600 gyerek részvételével kerül sor a Garami József emlékgálára Győrben

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 15:06

Józsi bácsi, köszönjük! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:41

„Isten veled, Józsi bácsi!” – Orbán Viktor is elbúcsúzott Garami Józseftől

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 15:00

Elbúcsúztatták Garami Józsefet, a futball tanárát

Minden más foci
2025.05.02. 14:57

Gyász: május 2-án temetik Garami Józsefet

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 15:53

Megyeri Károly: Minden mai futballistának olyan szakembert kívánok, mint Garami József

Labdarúgó NB I
2025.04.24. 07:42

Így búcsúztak volt játékosai és kollégái Garami Józseftől

Labdarúgó NB I
2025.04.22. 18:07

Aki a vagányokkal is szót értett – Thury Gábor nekrológja Garami Józsefről

Magyar válogatott
2025.04.22. 17:08
Ezek is érdekelhetik