A legendás trénerről (aki korábban a Rába ETO szakmai igazgatója volt, s jelentős szerepet vállalt a Győri Ovifoci Klub megalakulásában) egy vándorserleget is elneveztek, amely – az alapító Horváth Ildikó nevét viselő vándortrófeával egyetemben – kézről kézre jár majd az óvodák között.
A gála gerincét a Győri Ovifoci Klubbal együttműködő óvodák részvételével megrendezett futballtorna adja.
„A klub alapítása 25. évfordulóján az óvodás foci Győrött a csúcsra ért, a résztvevő gyermekek létszáma átlépte a bűvös hétszázas rekordot: a 2023–2024-es nevelési évben 33 óvoda 714 focista palántája látogatta heti rendszerességgel a klub „edzéseit”. A 2024–2025-ös nevelési évben csak az önkormányzati intézmények, szám szerint 31 óvoda 37 ovifoci csoportjában 628 kisgyermek hódolt a 18 foglalkozásvezető által irányított óvodás focinak. A 2025. május 31-i városi gálán örömfoci keretében, ők adnak számot a nevelési év során tanultakból és búcsúztatják az óvodai, egyben az ovifoci évet. Az óvodák csaknem tizenöt esztendeje résztvevői az MLSZ Bozsik intézményi utánpótlás programjának, így a Garami József emlékgála a program évzáró fesztiválja is” – olvasható a szervezők által kiadott közleményben.
A győri óvodás futball az elmúlt több 26 évben több mint 18 ezer óvodáskorú gyereket vezetett be a sport és a labdarúgás világába, s az évek során többek között olyan egyéniségek bukkantak fel itt, mint az MTK Budapest magyar válogatott támadója, Gruber Zsombor, vagy a Puskás Akadémia 20 éves kapusa, Pécsi Ármin.