MU: Rojót nem engedik, Van Gaalnál betelt a pohár - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.15. 09:35
null
Nem akar összejönni a transzfer (Fotó: Reuters)
Angol sajtóhírek szerint a Manchester United labdarúgócsapata továbbra sem tudott megegyezni a portugál élvonalbeli Sportinggal Marcos Rojo átigazolásával kapcsolatban, Louis van Gaalnál pedig betelt a pohár.

A Telegraph értesülései szerint a manchesteriek argentin kiszemeltje egy, a védő játékjogának kisebb hányadát birtokló cég miatt nem kerülhet Angliába, mivel a pénzügyekben képtelenek megegyezni.

Nem Rojón múlik pedig a transzfer, a vb-n „feltűnő" argentin védő egybehangzó sajtóhírek szerint már az átigazolási kérelmét is beadta a klubhoz.

A játékos mellett Louis van Gaal, a „vörös ördögök" menedzsere is nehezen tűri az átigazolással járó hercehurcát. Állítólag a holland mester már az MU vezetőivel is összeveszett, ugyanis nem tudja feldolgozni, hogy az illetékesek ennyi idő alatt képtelenek összehozni egy „egyszerű" üzletet.

A transfermarkt.de 5.5 millió euróra taksálja a Sportinggal 2016 nyaráig szerződésben álló hátvédet, akiért végül 35 milliót is elkérhet a portugál egyesület.

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34
Ezek is érdekelhetik