Futsal: újabb fúzió, egyesül a Cső-Montage és az Aramis is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.06. 15:19
Az Aramis és Cső-Montage futsalcsapata egyesíti erőit, a jövőben közösen indulnak az első osztályban.

A Győri ETO és a Dunakeszi Kinizsi fúziója után a Cső-Montage és az Aramis futsalklubja is egyesíti erőit a 2014–2015-ös évadra. Az összeolvadás nemcsak a felnőtteket, az utánpótlást (U20 és U17) is érinti. A Győri ETO és a Dunakeszi Kinizsi fúziója után a Cső-Montage és az Aramis futsalklubja is egyesíti erőit a 2014–2015-ös évadra. Az összeolvadás nemcsak a felnőtteket, az utánpótlást (U20 és U17) is érinti.

„A klubok hagyományaihoz – számtalan felnőtt és utánpótlás bajnoki cím, dobogós helyezés – méltó szereplés biztosítékai: az évtizedek óta stabil, kiszámítható hátterek és válogatott szintű futsal szakmai munka” – írja az aramisfutsal.hu

Az Aramis NB I-es csapatot továbbra is Frank Tamás irányítja, míg az NB II-es gárdát Tóth Szabolcs vezeti majd, technikai vezetőik Mersich Péter és Farsang János maradnak. Az Aramis utánpótláscsapatok szakmai munkájának felügyeletéhez Márkus Ákos csatlakozott, Ledő Lászlóval közösen felelnek a kapusok felkészítéséért.

A két klub elnöke, Soós Ferenc és Márkus Ákos is bízik a gyümölcsöző munkában és eredményben.

„Egy modell értékű, nemzetközi szinten is elismerésre méltó futsalklubot szándékozunk létrehozni a jövőben, amellyel a magyar futsaltársadalom érdekeit is képviseljük.”

Legfrissebb hírek

Kikapott a döntőre készülő Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 23:03

A Kecskemét óriási csatában bejutott a futsal NB I döntőjébe

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:50

Ismét kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.19. 22:41

Az Újpest legyőzésével kiharcolta a hazai pálya előnyét a döntőben a Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 21:26

Csak ikszelt a Berettyóújfalu, nem tudott fellépni a döntőt érő második helyre a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 20:44

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:05

A listavezető Veszprém nyerte meg a rangadót a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 19:34

Futsal MK: a férfiaknál Veszprém–Berettyóújfalu, a nőknél TFSE–DEAC döntő lesz

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:28
Ezek is érdekelhetik