Fradi-Chelsea: „Ez a meccs megtiszteltetés a Chelsea-nek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.07. 12:57
Nemanja Matics, a Chelsea labdarúgócsapatának játékosa elmondta, hatalmas megtiszteltetés a londoniaknak, hogy a Ferencvárossal ünnepelhetnek.

„Mindig is követtem a magyar labdarúgást. Tisztában vagyok vele, hogy a magyar válogatott korábban Európa legjobbja volt, a Ferencváros pedig a legnagyobb klub az országban. Éppen ezért, nagy megtiszteltetés a Chelsea-nek, hogy a Fradi velünk ünnepli új stadionjának megnyitóját" – mondta a fradi-hu-nak a londoniak szerb középpályása, Nemanja Matics. fradi-hu-nak a londoniak szerb középpályása, Nemanja Matics.

Mint ismert, a Ferencváros a Groupama Aréna stadionavatóján, vasárnap este a Chelsea-vel csap össze.

„Nagyon örülök, hogy én is részese lehetek ennek a különleges eseménynek. Biztos vagyok benne, hogy a Fradi játékosai is várják már a mérkőzést, és remélem, jól szórakoznak majd a drukkerek is. Tudom, hogy nagyon szenvedélyes szurkolói vannak a zöld-fehéreknek, ezért alig várom, hogy előttük szerepelhessünk. Az is fontos a számunkra, hogy erős csapat ellen lépünk pályára, hiszen az angol bajnoki nyitány előtt megfelelő erőállapotba kell kerülnünk. Ez az összecsapás jó teszt lesz a számunkra, szeretnénk legyőzni a Fradit” – tette hozzá Matics.

Legfrissebb hírek

Gruber két gólpasszt adott, majd egy 11-esből maga is betalált – simán verte az FTC a Barcikát

Labdarúgó NB I
11 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
17 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 13:52

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
2025.08.01. 13:48

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 12:09

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
2025.08.01. 11:45

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09
Ezek is érdekelhetik