DVTK: a kis Bognár után a kis Szalai is érkezhet Kövesdről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.13. 10:51
A Diósgyőr labdarúgócsapata kedden a hivatalos honlapján jelentette be, hogy nem kap szerződést a klubnál tesztelt három próbajátékos: a montenegrói védő, Sztefan Cicmil, a holland támadó, Mark Janssen és a szlovák csatár, Filip Serecin. Sajtóhírek szerint a védő távozásának oka, hogy felbukkant egy másik kiszemelt a piros-fehéreknél.

„Janssen és Serecin olyan állapotban volt, hogy egyből nem tudtak volna nekünk segíteni, Cicmil pedig más ok miatt nem maradt” – olvasható Tomiszlav Szivics nyilatkozata a boon.hu-n.boon.hu-n.

Az Észak-Magyarország utánajárt annak, hogy végül miért köszöntek el Cicmiltől. Ennek oka információik szerint az, hogy időközben más futballista is képbe került ezen a poszton, méghozzá a mezőkövesdiek középhátvédje, Szalai Vilmos, a válogatott Szalai Ádám öccse.

A hír szerint a 23 éves labdarúgó ügyében még akad elintéznivaló, érkezése ezért – egyelőre – nem számít hivatalosnak. Szalai a második kövesdi futballista lehet a DVTK-ban a középpályás Bognár István után.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Antal Botond (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd Zsóry), Bori Gábor (MVM-Paks), Georges Griffiths (elefántcsontparti, SV Ried – Ausztria, legutóbb Lombard Pápa), Németh Milán (Pápa), Drazsen Okuka (szerb, Kaposvár), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklós)
Távozott/távozhat: Mohamadou Abdouraman (kameruni, Nyíregyháza Spartacus), Augusto Batioja (ecuadori, Radnicski Nis – Szerbia), Futács Márkó (Leicester City, Anglia – kölcsönből vissza, onnan Mersin Idmanyurdu – Törökország), Gelei Vince (Csákvár), Gohér Gergő (Puskás Akadémia), Hornyák Marcell (?), Zoran Kosztics (szerb, Nyíregyháza), Nenad Rajics (szerb, ?), Vadász Viktor (Újpest), Vági András (?)
Kiszemeltek: Tarmo Kink (észt, Kaposvár), Szalai Vilmos (Mezőkövesd Zsóry)

 

Legfrissebb hírek

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
4 órája

A DVTK hazai pályán aratott első győzelme egyben a Paks első veresége volt az idényben

Labdarúgó NB I
18 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:31

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58
Ezek is érdekelhetik