DVSC: válogatott játékos távozott Pécsre - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.29. 10:49
null
Polekszics játékjogát végleg megvásárolták a baranyaiak
A DVSC-Teva hivatalos honlapján erősítette meg a Nemzeti Sport korábbi értesülését: a montenegrói válogatott kapus, Vukasin Polekszics Pécsre szerződött.



„A DVSC és a Pécsi MFC vezetői mindenben megállapodtak egymással Vukasin Polekszics átigazolását illetően. A mecsekaljaiak megvásárolták klubunktól a montenegrói kapus játékjogát, vagyis Polekszics végleg igazolt a PMFC-be” – írja a dvsc.hu.

Vukasin Polekszics a 2007–2008-as bajnokság őszi idényének végén került Debrecenbe. Idén tavasszal fél évet kölcsönben töltött Kecskeméten, ahol tíz bajnoki mérkőzésen védett. Nyáron visszatért a Lokihoz, négy NB I-es, egy Magyar Kupa és Bernben a Young Boys elleni El-mérkőzésen állt a kapuban – összegzi a hivatalos honlap Polekszics elmúlt időszakát.

A pécsiek jelenlegi első számú kapusa, a 24 éves Gőcze Gergő az idény legelején több gólban is benne volt. A baranyai vezetők akkor úgy nyilatkoztak a Nemzeti Sport Online-nak, hogy nincs kapuskérdés a csapatnál, ám azt már akkor sem zárták ki, hogy az átigazolási időszakban érkezhet még egy rutinosabb futballista a posztra.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Burics András (KTE – kölcsönből vissza), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, Ferencváros), Lucas Marcolini (brazil, Békéscsaba – kölcsönből vissza), Vukasin Polekszics (montenegrói, KTE – kölcsönből vissza), Varga József (Middlesbrough – Anglia, kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Angyal Norbert (Létavértes után Balmazújváros – ismét kölcsönbe), Balajti Ádám (Mezőkövesd – kölcsön után végleg), Bernáth Csaba (visszavonult), Engel Alex (Vasas után Mezőkövesd), Gál Mátyás (Vasas, kölcsön után végleg), Kovács Ádám (Sopron, kölcsönbe), Kondás Kristóf (Balmazújváros – kölcsönbe), Króner Martin (ZTE – kölcsönbe), Lucas Marcolini (brazil, ?), Vukasin Polekszics (montenegrói, PMFC), Pölöskey Péter (PMFC – kölcsön után végleg), Sigér Dávid (Mezőkövesd után Balmazújváros – kölcsönbe), Spitzmüller István (Nyíregyháza), Szatmári Csaba (Balmazújváros – kölcsönbe), Szécsi Márk (KTE után Nyíregyháza – kölcsönbe), Szűcs István (?)
Kiszemeltek:
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Andrej Causic (horvát, DAC 1904 – Szlovákia), Heffler Norbert (MVM-Paks, legutóbb Sopron), Helesfay Donát (Kozármisleny, újra kölcsönben), Vukasin Polekszics (montenegrói, DVSC), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsön után végleg), Rácz Ferenc (Kozármisleny, újra kölcsönben), Eke Uzoma (nigériai, Sandhausen – Németország)
Távozott/távozhat: Bailo Dávid (ZTE), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Holczer Ádám (Soroksár), Koller Krisztián (Nyíregyháza), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza, onnan Dunaújváros), Steer Bence (FK Nardo – Norvégia), Városi Viktor (Haladás), Zsdrál Miroszláv (Kaposvár)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:17

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik