Dunaújváros: „Kiemelkedő teljesítmény kell a Vidi ellen”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.01. 09:13
A labdarúgó NB I-be feljutó Dunaújváros PASE vezetőedzője, Dobos Barna szerint minden játékosának kiemelkedő teljesítményt kell nyújtania ahhoz, hogy pontot, pontokat szerezzenek a Videoton vendégeként.

A két csapat ellentétesen kezdte a bajnokságot, míg a fehérváriak 3–0-ra nyertek a Lombard Pápa ellen, addig az újvárosiak 3–0-ra kikaptak a Honvéd otthonában.

„Természetesen szombaton mindent meg fogunk tenni azért, hogy pontot tudjunk szerezni, de ehhez mindenkinek nagyon kiemelkedő teljesítményt kell nyújtania. Láthattuk, hogy a Videoton a Pápa ellen végig magabiztos volt. Ezért most úgy próbáljuk megerősíteni a védekezésünket, hogy a hazaiaknak minél kevesebb lehetőségük legyen, valamint támadásban veszélyesebbnek kell lennünk, mint legutóbb. A helyzeteinkkel jól kell sáfárkodnunk, hogy ne arról szóljon a mérkőzés, hogy végig védekeznünk kell. Szeretnénk, ha a saját játékunkat tudnánk játszani, ami a Honvéd elleni találkozón a kiállítás miatt nem volt lehetséges. A kezdőcsapat kialakításában nem csak Villám eltiltása okoz problémát, hiszen vannak sérültjeink is. Így kérdéses Muscat és Thiago szerepeltetése, de Lázár sincs még százszázalékos állapotban” – idézi Dobos Barna vezetőedzőt a dpase.hu.

Legfrissebb hírek

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Gól nélkül maradt a Videoton, továbbra is nyeretlen a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:30

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00

Egy-egy gól, egy-egy pont: jó tempójú meccsen ikszelt a Videoton Ajkán

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 20:53

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
2025.07.31. 16:26
Ezek is érdekelhetik