Videoton: marokkói védő érkezett - hivatalos

Vágólapra másolva!
2014.07.11. 20:54
null
Sakla a Videoton új játékosa (Fotó: vidi.hu)
A Videoton hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Szofiane Saklát.

 

„Nagyon boldog vagyok, hogy a Videoton FC-ben folytathatom a pályafutásomat, keményen fogok dolgozni, hogy segíteni tudjam a csapatot. A szakmai stábból ismerem Pacót (a Vidi kapusedzője), így sokat hallottam már a klubról, és természetesen a csapat honlapját és Facebook-profilját is elkezdtem követni mióta felmerült, hogy ide igazolok. A körülmények kitűnőek Székesfehérváron, minden feltétel adott ahhoz, hogy, velem együtt, nagy eredményeket érjen el a csapat” – mondta a vidi.hu-nak Sakla.

A 20 éves marokkói játékos 1993. szeptember 2-án született a marokkói Kenitrában. A Betis és a Málaga második számú csapataiban játszott korábban, és többször meghívót kapott a marokkói U21-es válogatottba is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Dinko Trebotic (horvát, Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Vaszilisz Aposztolopulosz (görög, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Fejes András (MTK – kölcsönből vissza), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Uros Nikolics (szerb, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Milan Perics (szerb, PMFC – kölcsönből vissza), Szofiane Sakla (marokkói, Betis B), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Tóth II Balázs (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Zsótér Donát (Szolnok – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Vítor Gomes (portugál, Genclerbirligi – török?), Lencse László (Puskás Akadémia – kölcsön után végleg), Lupeta (portugál, ?), Mamadu (bissau-guineiai, ?), Nildo (brazil, Arouca – Portugália), Paraibá (brazil, ?), Tomás Tujvel (szlovák, ?), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália, kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Radó András (Haladás)
Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik