Újpest: továbbra is számítanak a kolumbiai balhátvédre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.09. 19:34
Az Újpest labdarúgócsapata továbbra is számít Darwin Andradéra, annak ellenére, hogy a kolumbiai balhátvéd tétmérkőzésen még nem mutatkozhatott be a lila-fehéreknél.

Darwin Andrade februárban igazolt az Újpesthez, ám a tavaszi idényben játékengedélyének hiányában nem léphetett pályára tétmérkőzésen.

A felkészülési találkozókon rendre jó teljesítményt nyújtó kolumbiai szélső védő játékengedélyét a kolumbiai szövetség továbbra sem adta ki, azonban az Újpesthez 2017–2018-as szezon végéig érvényes szerződést aláíró labdarúgóra számít a lila-fehérek szakmai stábja, így jelenleg arra várnak, hogy a FIFA Játékos-státusz Bizottsága kiadja Darwin Andrade ideiglenes játékengedélyét – olvasható az ujpestfc.hu-n.

Az Újpestnél bíznak benne, hogy a 23 éves védő játékengedélye heteken belül megérkezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik