Újpest: Kabát Péter még mindig nincs rendben

Vágólapra másolva!
2014.07.16. 10:18
Kabát Péter, az Újpest labdarúgója makacs sérüléssel küzd, egyelőre nem edzhet a társaival, de reméli, hogy az NB I-es idénynyitón már pályára léphet a Haladás ellen.

Kabát Péter a Nemzeti Sportnak elmondta: már a másfél hónapja megrendezett Magyar Kupa-döntő előtt is fájt a jobb lába, és mivel a nyári pihenő sem javított a helyzeten, a felkészülés kezdetén erősödő fájdalmak hatására újra orvoshoz fordult – majd a múlt pénteki Szuperkupa-mérkőzésen is csak a keret szűkössége miatt ült le a kispadra.Szuperkupa-mérkőzésen is csak a keret szűkössége miatt ült le a kispadra.

„Tüzetes vizsgálat alá vetettem magam, s kiderült, be van gyulladva az ín a lábamban, a szárkapocscsont tetejétől egészen a bokámig. Ráadásul be is van vizesedve, ami feszíti, nyomja az idegeket" – idézte fel a diagnózist Kabát, akin masszázzsal, lézer- és mágneses kezeléssel, injekciókkal, sőt sprayvel és kenőccsel is igyekeznek segíteni.

„Úgy tervezem, hogy jövő héten már edzésbe állhatok, nem külön, hanem a társakkal gyakorolhatok, s talán már a Haladás elleni bajnoki nyitányon is szerephez jutok" – osztotta meg reményeit az olvasókkal a 36 éves támadó.

Legfrissebb hírek

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 10:43

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32
Ezek is érdekelhetik