PMFC: visszatért a tavaly távozott horvát középhátvéd

Vágólapra másolva!
2014.07.18. 21:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC hivatalos honlapján bejelentette, Andrej Causic kétéves szerződést kötött a pécsiekkel.

Mint ismert, a horvát középhátvéd 2011 és 2013 között már volt a PMFC játékosa, az előző idényben azonban a szlovákiai Dunaszerdahely futballistája volt.

Ahogy arról a Nemzeti Sport Online korábban beszámolt, Causic Véber György csapatánál készült, s a tréningeken sikerült meggyőznie a szakmai stábot.

„Andrej rendkívül megbízható és határozott védő, sajnáltam, amikor annak idején itthagyta a PMFC-t. Eredetileg magyar játékost kerestünk a posztjára, de a piacot fürkészve rá kellett jönnünk, hogy a vele egy szinten mozgó hazai labdarúgóknak irreális fizetési igényeik vannak. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy – az elmúlt időszakkal szemben – most minden NB I-es csapat honi játékosokat akar szerződtetni, itthon azonban nincs ennyi minőségi focista. Andrej azonban már benyújtotta kérelmét a magyar állampolgárságra, így hamarosan ő is hazai labdarúgóként szerepelhet Mecsekalján – idézi Győri János ügyvezető igazgatót a pmfc.hu.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Andrej Causic (horvát, DAC 1904 – Szlovákia), Fröhlich Roland (lejárt szerződés után újra aláírt), Heffler Norbert (Paksi FC, legutóbb Sopron), Holczer Ádám (Kozármisleny– kölcsönből vissza), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsön után végleg),
Távozott/távozhat: Bailo Dávid (ZTE), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Koller Krisztián (Nyíregyháza), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsönből vissza), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza), Steer Bence (?), Városi Viktor (Haladás), Zsdrál Miroszláv (Kaposvár)
Kiszemeltek: Davor Bratic (horvát, Kastrioti – Albánia, próbajáték), Lázok János (Paks)

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik