NB I: Olyan ez, mint Budapesten a Fradi-Újpest - Zsidai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 08:31
Zsidai László, a labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC játékosa a Nyíregyháza Spartacus elleni pénteki találkozó előtt elmondta, a szurkolóknak ez az összecsapás olyan, mint a budapestieknek a Ferencváros–Újpest.

„A Magyar Kupában már játszottam lokistaként a Szpari ellen, tisztában vagyok vele, hogy ez a meccs olyasmi a két szurkolótábornak, mint Budapesten a Fradi–Újpest, ezért biztosíthatom a drukkereket, nekünk is kiemelt meccs lesz a pénteki” – mondta a Naplónak Zsidai László.Zsidai László.

A debreceniek pénteken 19 órakor a Nyíregyháza vendégeként lépnek pályára az NB I első fordulójában.

„Egyáltalán nem mindegy, hogyan indítjuk az előttünk álló szezont, hiszen nemcsak a nemzetközi porondon, hanem itthon is a lehető legjobbat akarjuk produkálni ebben az idényben is. Nehéz meccs lesz a nyíregyházi, idegeben kezdünk a vélhetően harapós újonc ellen. A hazaiak a feljutással nagy lendületet kaptak, kettőzött erővel hajtanak ellenünk, s ne feledjük, a keretük is sokat erősödött a nyáron! Ennek ellenére nem fogadnám el látatlanban a döntetlent, minden mérkőzést meg akarunk nyerni, bárki is az ellenfél, de Nyíregyházán pláne nem szeretnénk kikapni” – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
5 órája

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
16 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15
Ezek is érdekelhetik