Honvéd: lenyűgözte Mancinit és Prandellit, szerződést kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.30. 07:36
Cristian Portilla aláírta kétéves szerződését a labdarúgó NB I-es Bp. Honvédhoz az olaszok beszámolója szerint. Később a magyar csapat hivatalos honlapján is bejelentette a játékos érkezését.

Mint ismert, a futballista a hét elején a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy megállapodott a kispestiekkel, és a Tuttomercatoweb exkluzív értesülése szerint a felek már szignózták is a papírokat.

Az átigazolásokra szakosodott olasz portál arról számolt be, hogy Portilla „lenyűgözte Roberto Mancinit és Cesare Prandellit is” a Galatasaray elleni vasárnapi mérkőzésen.

A Honvéd később hivatalosan is bejelentette a játékos szerződtetését.

A spanyol középpályás a Racing Santanderben nevelkedett, de később kölcsönben alacsonyabb osztályú klubokban (Ponferradina, Racing Ferrol, Atlético Baleares) játszott, míg Kispestre a görög harmadosztályú Glifadától érkezett.

Portilla már a Mezőkövesd elleni találkozón is pályára lépett, a Galatasaray ellen pedig kezdőként számítottak rá.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Abdul Kader Keita* (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Horváth András (Hatvan), Kandia Traoré (elefántcsontparti, csapat nélkül, legutóbb Caen – Franciaország), Souleymane Youla (guineai, RFC Tournai – Belgium). Kölcsönből visszatért saját nevelésű játékosok: Czár Richárd (Sopron), Fejes János (Gyirmót), Karacs Péter (Balmazújváros), Nagy Mihály Krisztián (Kozármisleny),Nikola Pantovics (szerb, Békéscsaba)
Távozott/távozhat: Emiliano Bonazzoli (olasz, AC Este – Olaszország), Botka Endre (KTE, kölcsönbe), Csábi Mihály (Sopron – kölcsönbe), Csemer Gyula (Gyirmót – kölcsönbe), Czuczi Márton (Békéscsaba – kölcsönbe), Daru Bence (Siófok – kölcsönbe), Délczeg Gergely (MVM-Paks után ZTE – kölcsönbe), Drissa Diarra (mali, Chiasso – Svájc), Erdélyi László (Sopron – ismét kölcsönbe), Kovács János (Siófok), Ivan Lovric (horvát, ?), Lőrinczy Attila(Békéscsaba – kölcsönbe), Arturo Lupoli (olasz, Varese – Olaszország, kölcsönből vissza), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, kölcsönből vissza, onnan Lupa Roma – Olaszország), Varga Máté (Putnok után Cigánd – kölcsönbe), Vólent Roland (Balmazújváros után Békéscsaba – kölcsönbe), Borisz Zsivanovics (szerb, ?)
Kiszemeltek: Ihrig-Farkas Sebestyén (Parma – Olaszország, próbajáték), Cristian Portilla (spanyol, Glifada – Görögország)
*április végén érkezett

 

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23
Ezek is érdekelhetik