FTC: közös megegyezéssel távozott Leonardo - hivatalos

Vágólapra másolva!
2014.07.11. 16:05
null
Leonardo (jobbra) az elmúlt hetek huzavonája után végül is távozott az Üllői útról (Fotó: NS-archív)
A labdarúgó NB I bronzérmese, a Ferencváros közös megegyezéssel szerződést bontott brazil középpályásával, Leonardóval.

 

A fradi.hu tájékoztatása szerint péntek délután közös megegyezéssel szerződést bontott egymással a Ferencvárosi Torna Club és Leonardo.

A brazil labdarúgó távozása a napokban már valószínűsíthető volt, miután elkésett a felkészülés kezdetéről, majd kiderült róla, hogy összeverekedett csapattársával, és a Haladás elleni mérkőzés előtt nem akart felszállni a csapat buszára.

Ezt követően a játékos közösségi oldalán üzent többször is, először Thomas Dollt címezte meg, mondván: soha többé nem akar találkozni edzőjével, majd azt írta, hogy a klub nem engedi el, csak akkor, ha a következő három évben nem játszik Magyarországon.

Hogy utóbbiban végül megegyezett-e a klub és a játékos, az az FTC közleményéből nem derült ki, mindenesetre a Ferencváros sok sikert kívánt Leonardónak további pályafutásához.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza), Bosnjak Predrag (Haladás), Emir Dilaver (osztrák, Austria Wien – Ausztria), Gera Zoltán (szabadon igazolható, legutóbb West Bromwich Albion – Anglia), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Stjepan Kukuruzovic (svájci-horvát, FC Zürich – Svájc), Benjamin Lauth (német, 1860 München – Németország),Nagy Dániel (Osnabrück – Németország), Michal Nalepa (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Csilus Tamás (Lombard Pápa?), Ulysse Diallo (mali, Arouca – Portugália), Gál Szabolcs (Lombard Pápa?), Józsi György (Vasas?), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Laczkó Zsolt (?), Leonardo (brazil, ?), Mark Otten (holland, visszavonul?), Jack Tuijp (holland, ?), Arsenio Valpoort (holland, ?), Muhamed Besic (bosnyák, ?), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – német, kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – német)
Legfrissebb hírek

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
5 órája

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
18 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
21 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
23 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:56
Ezek is érdekelhetik