Felkészülés: Dombi és Szakály a pályán, kétgólos Loki-siker

Vágólapra másolva!
2014.07.19. 16:19
null
Szakály Péter (jobbra) kisebb sérülése után ismét pályára lépett (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva vegyes csapata felkészülési mérkőzésen kétgólos győzelmet aratott a másodosztályú Szeged 2011 ellen. A debreceni együttesben az első félidőben azok a játékosok léptek pályára, akik Észak-Írországban nem vagy csak kevesebbet játszottak, míg a szünet után a DVSC-DEAC futballistái kaptak lehetőséget.

 

Az első félidőben kiütközött a két csapat közti osztálykülönbség, szinte végig a vendégek térfelén folyt a játék. A több nagy helyzetet is kidolgozó Loki végül Joel Damahou góljával szerezte meg a vezetést. A hazaiaknál a vádlisérüléséből felépülő Szakály Péter is szerepet kapott.

A második játékrészben Dombi Tibort is bevető DVSC mezőnyfölénye nem hagyott alább, aminek újabb gól lett az eredménye – az 53. percben a 19 éves Bereczki Dániel állította be a végeredményt.

A Debrecen legközelebb kedden lép pályára, amikor – az első mérkőzésen született gól nélküli döntetlen után – a Cliftonville-t fogadja a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC vegyes–SZEGED 2–0 (1–0)
Debrecen-Pallag. Vezette:
Solymosi
DVSC. 1. félidő: Verpecz – Nagy Z., Morozov, Brkovics, Vadnai – Ferenczi J., Zsidai, Damahou, Szakály P. – Volas, Seydi. 2. félidő: Polekszics – Karikás, Böszörményi, Kinyik, Kovács G. – Dombi, Kónya, Berdó, Sós – Bereczki, Ruzsa
Gólszerző: Damahou (14.), Bereczki D. (53.)
Forrás: dvsc.hu

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
19 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:54

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10
Ezek is érdekelhetik