Újpest: Vignjeviccsel és Kováccsal is hamarosan megegyezhetnek

Vágólapra másolva!
2014.06.02. 11:07
Korábban a Nemzeti Sport Online számolt be először arról, hogy Kovács Zoltán visszatérhet Újpestre sportigazgatóként. Úgy tudjuk, a tegnapi bejelentése, mely szerint távozik Diósgyőrből, háttérben is az áll, hogy előrehaladott egyeztetéseket folytat a fővárosi klubbal. Csakúgy, mint a csapat szerb vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics.

Kovács Zoltán sportigazgató tegnap jelentette be, hogy távozik a DVTK-tól. A folytatás két esélyes vagy a Magyar Labdarúgó-szövetség alkalmazásába áll vagy visszatér korábbi klubjához, az Újpesthez, amelyben évekig futballozott, majd sportvezetőként is dolgozott.

Úgy tudjuk, a klub és a szakember között felgyorsultak az egyeztetések, már a szerződés részleteiről tárgyalnak, hamarosan akár megegyezés is születhet.

Ugyanez a helyzet a lejáró szerződésű vezetőedző Nebojsa Vignjevics ügyében. Értesüléseink szerint az edzővel nagy vonalakban már megállapodtak az újpesti vezetők, hogy milyen, a mostanihoz képest feltételek mellett vállalná a munkát a jövőben is, most a stábjáról folyik az egyezkedés. A szakember ugyanis szeretne továbbra is a jelenlegi stábbal dolgozhasson együtt. Ha a még nyitott kérdéseket tisztázzák a felek, akkor napokon belül az edzőkérdés is lezárulhat Újpesten.

 

Legfrissebb hírek

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik