FTC: Lauth civilben, Buzsáky és Kurucz is edzett

Vágólapra másolva!
2014.06.18. 11:24
A hét eleji különböző vizsgálatok, felmérések után a Ferencváros labdarúgócsapatánál ma délelőtt tartotta a nyári felkészülési időszak első labdás edzését a Thomas Doll vezette szakmai stáb.

A Ferencváros mai tréningjén még civilben jelent meg a tegnap bejelentett új igazolás, Benjamin Lauth, ugyanakkor együtt gyakorolt társaival a lejáró szerződésű Buzsáky Ákos, aki – mint azt már jeleztük – várhatóan marad a csapatnál.

Ugyancsak részt vett az edzésen a Haladástól szerződtetett, egyszeres magyar válogatott Bosnjak Predrag és a hosszú sérülés után visszatérő kapus, Kurucz Péter is. Ugyanakkor a két brazil légiós, Somália és Leonardo erről a tréningről még kimenőt kapott.

Az edzés után megjelent a pályán Gera Zoltán is, aki egyedül, egy erőnléti edzővel gyakorolt a népligeti edzőközpontban.

Mint ismeretes, a támadó távozott az angol West Bromtól, és arra az időre, amíg nincs csapata, engedélyt kért a Ferencvárostól, hogy a klub pályáján tréningezhessen. Erre a futballista engedélyt is kapott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza?), Bosnjak Predrag (Haladás), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Stjepan Kukuruzovic (svájci-horvát, FC Zürich – Svájc), Benjamin Lauth (német, 1860 München – Németország),Nagy Dániel (Osnabrück – Németország), Michal Nalepa (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Ulysse Diallo (mali, ?), Józsi György (?), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Laczkó Zsolt (?), Mark Otten (holland, ?), Arsenio Valpoort (holland, ?)
Kiszemeltek: Jasmin Mesanovic (bosnyák, Celik Zenica – Bosznia-Hercegovina), Kenan Piric (bosnyák, Gent), Vadász Viktor (DVTK)
Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
11 órája

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
13 órája

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:12

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:22

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
Tegnap, 11:20

A Fradi két játékost is bejelenthet a napokban, brazil és paksi kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:34

A Puskás Akadémiától igazol az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 19:40

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51
Ezek is érdekelhetik