– Tehát ennyi volt?
– Sajnos ennyi – felelte Éger László, aki vasárnap, a Ferencváros ellen játssza a 416., egyúttal utolsó NB I-es mérkőzését. – Tehát ennyi volt?
– Sajnos ennyi – felelte Éger László, aki vasárnap, a Ferencváros ellen játssza a 416., egyúttal utolsó NB I-es mérkőzését.
– Feltételezem, volt már jobb lelkiállapotban is.
– Nem téved. Nemhogy megemészteni, felfogni sem könnyű, hogy lezárul ez a fejezet. Az elsők között szoktam érkezni az edzésekre, nálam gyorsabban kevesen öltöznek át, de csütörtök délelőtt alig öt perccel a kezdés előtt mentem be az öltözőbe. Addig kint ültem a lelátón.
– Mit csinált?
– Sírtam. Félreértés ne essék, nem azért könnyeztem, mert nem látom a jövőmet, hanem mert leperegtek előttem a pályán töltött évek. Jó volt visszagondolni arra, hogy honnan hova jutottam. Gyerekfejjel már a PSE-sporttelepen rugdostam a labdát, és ha valaki akkor azzal áll elém, hogy négyszeres magyar bajnokként, kilencszeres válogatottként vonulok vissza, bármennyire is illetlenség lett volna, hangosan kinevetem. Ehhez képest olyan karrier van mögöttem, amilyent minden magyar futballistának kívánok. Az első pillanattól fogva az utolsóig élveztem, összetehetem a két kezem, hogy mindez megadatott nekem. Egy biztos, álmodni sem tudtam volna szebbet.