Újpest-FTC: Kis szerencsével több pontunk lehetne - Böde

Vágólapra másolva!
2014.04.02. 13:37
Nagyon várja már az Újpest elleni derbit Böde Dániel, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros támadója. A 27 éves játékos elmondta: biztatóan játszottak az utóbbi időben, és kis szerencsével több pontjuk is lehetne már.

„Mindannyian nagyon várjuk már a pénteki derbit. Most mondhatnám, hogy ugyanúgy készülünk erre a találkozóra, mint bármelyik másik mérkőzésre, de ez nem igaz. Mindig sokkal nagyobb a felhajtás, és sokkal felfokozottabb a hangulat az Újpest elleni derbik előtt” – idézi a fradi.hu Böde Dánielt. fradi.hu Böde Dánielt.

„Örültem, hogy újra sikerült betalálnom, és természetesen a csapat hangulatának is jót tett, hogy győztünk – mondta a Lombard elleni győzelemmel kapcsolatban a támadó. – Attól függetlenül egyébként nem voltunk feszültek, hogy nem jöttek úgy az eredmények, ahogyan elterveztük. Úgy vélem, hogy egy kis szerencsével jóval több pontunk lehetne. Mondhatom, hogy a játékunk biztató volt. De nem akarunk megállni, az Újpest ellen is győzelemmel akarjuk megörvendeztetni a drukkereket. Saját magunkra kell odafigyelni, nem akarok az Újpesttel foglalkozni. Ha a magunk játékára figyelünk, és kihozzuk magunkból azt, ami bennünk van, akkor meg fogjuk nyerni a találkozót.”

LABDARÚGÓ NB I, 23. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 4., péntek
17.00
Puskás Akadémia FC–Szombathelyi Haladás (Tv: Sport 1)
Vad II István
19.00
Újpest FC–Ferencváros (Tv: Duna)
Farkas Ádám
Április 5., szombat
14.00
Budapest Honvéd–Diósgyőri VTK (Tv: Duna)
Erdős József
16.00Lombard Pápa–Pécsi MFC (Tv: Sport 1)
Fábián Mihály
16.00
MVM-Paks–MTK Budapest
Iványi Zoltán
18.00KTE-Phoenix MecanoVideoton (Tv: Sport 1)Andó-Szabó Sándor
20.00Debreceni VSC-Teva–Győri ETO FC (Tv: Sport 1)Kassai Viktor
Április 7., hétfő
20.45Kaposvári Rákóczi–Mezőkövesd
Szabó Zsolt
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

A pofára eső norvég és a piszkálás, pöckölés, tuszkolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 08:49

Megszületett Böde-Bíró Blanka és Böde Dániel gyermeke

Kézilabda
2025.07.23. 12:48

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

A pofára eső norvég és a jugoszlávok elleni félidei értékelés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.18. 09:31

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
2025.07.13. 10:25

Bemutatták a Paks legújabb mezeit

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 13:16

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
2025.07.09. 10:29
Ezek is érdekelhetik